7. rész

Meghoztam a 7. részt ! :) Köszönöm szépen a komikat és a pipákat is. :DD
A következő részt jövő héten vasárnap hozom, 2 komi után ;)
Megint változtattam a blog kinézetén, szerintem így jobb. :D
Természetesen lehet pipálni és kommentelni is. :$ 
Pussz. <3

Harry

Hatalmas nagy kő esett le a szívemről, amikor a srácokkal megbeszéltem a dolgot. Félve mentem le a lépcsőn, a lábaim szinte remegtek. A nappaliban ültek, és mind a három fiú kezében ott volt a laptopja. (Louis a szobájában volt.) Most vagy soha alapon fogtam magam, és eléjük álltam. Töviről-hegyire mindent elmeséltem, pont ugyan úgy, ahogy Louis-nak is. Csak hadartam és hadartam, amikor Niall közbeszólt.
- Haver, ez rendben van.- mosolyodott el.
- Tényleg?.
- Igen. Csak azért máskor indokold is meg, hogy miért zárkózol be a szobádba órákra.- szólalt meg Liam.
- Úgy lesz.- örömömben felpattantam, és kezdeményeztem egy óriás csoportos ölelést.
- Mit szólnátok, ha elmennénk kajálni?.- vetette fel az ötletet Zayn.
Senki nem kifogásolta, és még ki sem kellett mondania, de Niall már az ajtóban állt, indulásra készen. Felszóltam Louis-nak, és miután elmeséltem neki, hogy minden rendben van, boldogan indultunk el a Range Rover-em felé.

Kérdés sem volt, hogy hova megyünk enni. Hát persze, hogy a Nando's-ba. Niall fel is nyársalt volna, ha megpróbálok egy másik kajálda felé menni. 
Teli hassal álltam fel az asztal elől, alig bírtam megmozdulni, de ahogy elnéztem, a többiek sem voltak másképp. Természetesen pár lány oda jött hozzánk, miután befejeztük az evést, de ez nem olyan volt, mint napközben. Mivel este volt, nem voltak sokan, és ennek örültem. Nem azért, mert semmi kedvem nem volt hozzájuk, hiszen a rajongókra mindig van időm, imádom őket, hanem mert émelyegtem a sok csirkétől. Néhány kép és autogramm kiosztása után vissza indultunk a "One Direction házba". A többiek azonnal felmentek a szobájukba, gondolom lefeküdni, de én teljesen frissnek éreztem magam, nem tudtam volna aludni. Tétlenül járkáltam a nappaliban, amikor eszembe jutott, hogy már régen írtam Sophie-nak, és már a többieket sem zavarnám. Attól még, hogy megígértem nekik, hogy több időt szánok rájuk, nem fogom Sophie-t elhanyagolni, hiszen abból ítélve, amiket mesél, szüksége van rám. Oké, ez úgy hangzott, mintha én lennék az Isten, de tényleg így érzem. Fogalmam sincs, hogy min megy keresztül, ezért is hallgatom meg olyan szívesen.
Szóval kézbe kaptam a telefonom, és felmentem arra az oldalra. Még mindig kép nélkül, és Tom névvel vagyok "látható". Még Sophie-nak sem küldtem magamról képet, de nem is kérte. Furcsa lehet, hogy mindig csak ezen a közösségin írogatunk, sosem beszéltünk még telefonon, vagy skype-on, pedig már elég sok mindent tudunk egymásról. Egy részem nagyon kiváncsi, hogy milyen is lehet élőben ez a lány, de a msik részem viszont azt súgja, hogy maradjunk meg inkább egymásnak csak egy internetes barátnak. Nem akarom magam bajba keverni, mert szinte biztos, hogy ismerni a One Direction-t. És ha a One Direction-t ismerni, akkor nagy valószínűséggel engem is. Örülök, hogy most végre leszálltak rólam a fotósok, és nem kergetnek mindenhova, és Paul-t sem szeretném magamra haragítani.
Ledöbbentett, amikor megláttam, hogy Sophie nem írt, és még az előző üzenetemre sem válaszolt. Ekkor gondoltam mindenre. Például hogy gondok vannak a családjában, vagy egyszerűen csak rám unt. Azért írtam neki pár sort, hogy ha net-közelben lesz, írjon.
Úgy döntöttem, hogy a többiek példájára én is lefürdök, és lefekszek aludni. Aha, persze....Hajnali háromkor még mindig csak magam elé bámultam a sötétbe. Ötletem sem volt, hogy mégis mit kellene tennem, hogy álmos legyek, így csak tovább szenvedtem. Négykor viszont már nagyon elegem volt, ezért felvettem egy melegítőt, és bepattantam a kocsimba.

Nem tudtam, hogy merre megyek, nem volt úticélom, csak kerültem egyet a városban. London mindig elvarázsol. Főleg éjszaka gyönyörű, amikor ki van világítva. Senkit nem láttam, csupán néha kerültem el egy-egy autót. Egy parkolóhelyen megálltam, mert éppen sétálni volt kedvem. Ahogy kiszálltam, megcsapott a hűvös levegő, ezért egy kicsit feljebb húztam a cipzárt a pulcsimon, és a kapucnit is a fejembe húztam.Zsebre tettem a kezem, aztán elindultam. Szintén nem tudtam, hogy merre, csak vitt a lábam. Egy idő után feltűnt, hogy a Regent's Park-ban vagyok. London összes parkja közül is egyszerre felismerném, mert kiskoromtól kezdve gyakran járok ide, mondhatni a kedvenc helyem.
Miközben tovább ballagtam, valami furcsa hangra lettem figyelmes. Nem szoktam sötétben félni, így most sem ijedtem meg. Inkább betudtam annak, hogy a mai napom zsúfolt volt, és csak beképzelem az egészet. Nem halkultak a hangok, sőt, inkább egyre hangosabbak lettek, ahogy mentem tovább. Aztán az egyik padon megpillantottam egy lányt....és igen, tőle jöttek a hangok, mert hangosan zokogott, az ölében pedig egy kislány feküdt, és békésen szunyókált. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek, hiszen mégsem hagyhattam ott, de attól is féltem, hogy elhajt a fenébe. Végül az utóbbit választottam, és leguggoltam a pad elé.
- S-segíthetek valamiben?.- kérdeztem meg félénken. Lassan felemelte a fejét, szerintem addig észre sem vett, hogy ott vagyok.
- Te ezt úgy sem értenéd.- törölte meg a szemeit.
- De lehet, hogy tudok valamiben segíteni. Miért vagy itt az éjszaka közepén, és miért fekszik az öledben egy kislány?- többet akartam megtudni, hiszen csak így segíthettem.
Vett egy mély lélegzetet, és rám nézett.
- A szüleim kidobtak, már ha annak lehet őket nevezni. Az ölemben pedig a lány a kishúgom.- mesélte, majd újra kitört belőle a zokogás.
- Ezt nem hagyhatom...pár méterre van innen a kocsim, haza viszlek titeket. Mármint hozzám..- ajánlottam fel.
Úgy nézett rám, mint valami most szabadult sorozatgyilkosra, ezért újra megszólaltam.
- Ne aggódj, nincs bennem semmi rossz szándék. Soha nem bántanálak.- halványan elmosolyodtam, ami megtette a hatását, mert amikor felé nyújtottam a kezem, ő elfogadta. Ölbe vettem a kislányt és sétálni kezdtem a számomra ismeretlen lánnyal az oldalamon az autó felé.
A hátsó ülésre ült be, amit meg is értettem, én pedig átadtam neki a még mindig alvó kislányt. Miközben beindítottam a kocsit, csak arra tudtam gondolni, hogy segítenem kell nekik, mert nagyon nagy szükségük van rá.