4. rész

Sziasztok. :)

Ahogy ígértem, itt vagyok, hiszen szombat van, bár késve, de azt kiírtam, szóval gondolom nem ért titeket meglepetés. :)

A kommenteket nagyon szépen köszönöm, még akkor is, ha nem írtam vissza rájuk, de ígérem, hogy ezt pótolni fogom. :)
Ismét gazdagodtam feliratkozókkal, amit szintén kimondhatatlanul köszönök. :) 

A következő részről még semmit sem tudok mondani, hogy mikorra várható, ugyanis péntek-szombat-vasárnap nem leszek itthon. Szerintem vagy az lesz, hogy már csütörtökön hozni fogom, vagy majd csak hétfőn. Ez attól függ, hogy mikorra tudom megírni. 

Viszont......a kommenteket addig is nagyon várom, ismét 2 komi, és új rész.

Nagyjából ennyi. 

x.    

Sophie

                                                                        ~ * 1 hét múlva. * ~

Végre szombat, egy igencsak mozgalmas hét után. Az egyesem magyarból szerencsére még mindig nem tudódott ki, aminek mindennél jobban örülök. Remélhetőleg még egy ideig nem is fognak rájönni. De ha mégis, nekem végem.
Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, egyedül voltam a házban apámmal és Julie-val, mert Lily átment játszani a szomszéd kisfiúhoz. Jó neki, ő mehet, de én kuksolhatok egész hétvégén a szobámban. A legjobbkor csörgött a telefonom. Teena volt az, így azonnal fel is vettem.
- Szia!.- köszöntem.
- Szia Sophie! Mizujs?.- kérdezte. Ebből tudtam, hogy csak beszélgetni volt kedve. Ha valami fontos mondandója lett volna, azonnal azzal kezdte volna, köszönés nélkül.
- A szobámban kuksolok, egyszerűen nem találom fel magam.- sóhajtottam.
- Hát akkor mondjuk....miért nem gépezel?
- Végül is....az nincs megtiltva. Csak azt nem tudom, hogy mit csinálnék. Az ostoba sztárpletykák nem érdekelnek.
- Miért nem regisztrálsz be egy társkereső oldalra?.- vetette fel az ötletet. Ha a számban lett volna valami, az tuti, hogy a padlón kötött volna ki. Hogy én egy társkereső oldalon? Jézusom...
- Neked teljesen elment az eszed?.- a hangom most egy oktávval magasabb szintre emelkedett.
- Totál komolyan mondtam....Amúgy meg ha tudni akarod, nekem is van. Tök jól el lehet szórakozni, bár én csak szívatom az embereket.
- De tudod, hogy én ilyet nem tudnék csinálni.
- Hát akkor ne hülyeségből regisztrálj, hanem keress magadnak valakit. Már elég régóta ismerlek, és nem emlékszem, hogy valaha lett volna barátod.- hallottam a hangján, hogy mosolyog. Végül is tényleg nem volt még barátom. Ha ciki, ha nem, ez van. De igazából sosem vágytam rá. Még csak 17 éves vagyok....Meg amúgy sem hiszem, hogy pont egy társkereső oldalon találnám meg életem szerelmét.
- Nem is tudom. - vontam meg a vállam, bár ő ezt úgysem láthatta.
- Naaa.- noszogatott.
- Majd még átgondolom. - mosolyodtam el.
Sophie! Azonnal gyere le, és hozd magaddal az ellenőrződet is!
- Ez meg mi volt?.- kérdezte megilletődve a vonal másik végéről barátnőm.
- John. Azt hiszem nagy bajban vagyok.- próbáltam elhessegetni ezt a gondolatot, de nem igen ment.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Meg fogja érteni. Sok szerencsét!
- Remélem, hogy így lesz. Majd hívlak. Szia.!
- Szia!.- majd letettem a telefont.
Remegve kutattam a táskámban, pár percembe telt, mire előkotortam az ellenőrzőmet. Nyugi Sophie, meg fogja érteni! Nem lesz semmi baj! Folyton csak ez járt a fejemben.
Apám a konyhában ült, szigorúan tekintett rám.
- Kérem!.- nyújtotta ki a kezét. Teljesen kiment a fejemből, hogy hétvégente mindig megnézi, hogy állok. És hát most nem valami jól.
Belelapozott, a szívem vadul vert.
- Ez micsoda?.- mutatta felém azt az oldalt, ahol az egyes volt. Nem tudtam semmit sem mondani. Tudtam, hogy végem van.
- Kérdeztem valamit!- tekintete most még a szigorúbbnál is szigorúbb volt.
- Nem tudtam tanulni.- szinte suttogtam.
- És mi akadályozott meg benne?
- Ezt most komolyan kérdezed? Főzök, mosok, takarítok, én rendezem a házat, és még a kishúgomat is én nevelem. Szerinted mikor lett volna időm tanulni, úgy még is?.- fakadtam ki, bár abban a pillanatban meg is bántam. Kezét ismét lendítette, de mivel már felkészültem, elhajoltam, így nem talált el.
- Már megint flegma vagy? Rendben kisasszony! 1 hónap szobafogság!.- ordított.- Már úgy voltam vele, hogy feloldom, de mivel nem készülsz az órákra, és nem viselkedsz jól, 1 hónapig sehova sem mehetsz.  Értve vagyok?.- kiabált, ahogy csak tudott.
Félve bólintottam. Elég rendesen megrémített. De úgy még is.....csak úgy kíváncsiságból érdekelne, hogy ő hányas tanuló lehetett? Nem hiszem, hogy mindig csak ötösöket kapott. De bezzeg tőlem elvárja....
- Most pedig takarodj vissza a szobádba.- futva indultam el. - Ezt ne hagyd itt.- dobta utánam az ellenőrzőmet.
Zokogva borultam le az ágyamra. Még örültem is, hogy ennyivel megúsztam. Megfogtam a hozzám legközelebb eső párnát, majd akkorát beleordítottam, amekkorát csak bírtam. Általában ez mindig segít egy kicsit megnyugodni, ami most sem volt másképp. Na jó, ez elég hülyén hangzik, de tényleg így van. Hamar rájöttem, hogy egyáltalán nem éri meg felhúznom magam John-on és azon a hülye libán....bár ő most nem tett ellenem semmit – kivételesen.
Elgondolkodtam azon, amit Teena mondott nagyjából egy órával ezelőtt. Vajon tényleg érdemes lenne regisztrálnom egy társkereső oldalra? Egyáltalán nem az én műfajom ez. De végül is vesztenivalóm nincs. Gyorsan kézbe kaptam a laptopomat, kiakartam használni az időt, amíg Lily-ért nem kell mennem. Teena említette az oldal nevét is, így könnyen rákerestem. Regisztráltam, majd töltöttem fel magamról egy előnyösebb képet. Nem akarok egy rossz útszélinek tűnni, ezért az előnyös képem nekem nagyjából ilyen:

 

Elég régi kép, még akkor készült, amikor anyu is élt, és mi voltunk a legboldogabb család, de nem hiszem, hogy olyan nagyon sokat változtam volna. Maximum keményebb, és erősebb lettem, ami nem árt.
Nagyjából 15 perc alatt készen voltam mindennel, már csak arra kell várnom, hogy valaki jelezze, hogy tetszem neki, és szívesen megismerne. Addig is átmegyek Lily-ért a szomszédba.

                                                    Harry

A koncert után a srácok úgy döntöttek, hogy elmennek bulizni, természetesen a lányokkal. Mint mostanában mindig, én nem mentem velük. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy egész este azt nézzem, ahogy egymást ölelgetik, csókolgatják, miközben sorban nyelik a különböző piákat.
- Biztos vagy benne, haver, hogy nem jössz?.- kérdezte tőlem Louis.
Válaszként csak bólintottam, nem igazán voltam jó kedvemben, amit észre is vehetett.
- Figyelj, ha szeretnéd, itt maradhatok veled, aztán kitalálunk valamit.- halványan elmosolyodott, és megveregette a vállamat.
- Nem, dehogy! Menj csak. Jól leszek egyedül is.- próbáltam rábeszélni.
- Oké, de nehogy valami hülyeséget csinálj!.- emelte fel a mutatóujját.
- Nem fogok, na de menj már, lemaradsz.- noszogattam a kocsi felé. Ugyan milyen hülyeséget tudnék csinálni? Ha arra gondolt, hogy felvágom az ereimet, vagy magamra gyújtom a házat, nem kell aggódnia. Ennyire azért még nem golyóztam be. Egyenlőre.....

Mikor már mind beszálltak a fehér limuzinba, intettem nekik. Én nem láttam, hogy ők visszaintegetnek nekem, vagy hogy mit csinálhatnak, mert az ablak sötétített volt. Lassan beballagtam a házba, már szinte úgy húztam magam után a lábaimat, mintha 10 kilós téglák lettek volna a talpamra ragasztva.

Mivel fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, ezért kezembe kaptam a laptopom, és felmentem twitterre. A követőim száma ismét gyarapodott, már 13 milliónál tartok. Hihetetlen érzés. Ha jól tudom, nekem van a legtöbb követőm közülünk, amivel persze nem élek vissza, de nagyon-nagyon jólesik. Kaptam pár üzenetet, és az egész twitter a koncerttel volt tele. Visszakövettem néhány embert, és az egyik lány adatlapján észrevettem egy hirdetést.....egy társkereső oldalról. Azt írta hozzá, hogy szerinte nagyon jó oldal, és hogy imád rajta lógni esténként. Kíváncsiságból rákattintottam. Vajon nekem is regisztrálnom kéne? De ha ezt megteszem, az emberek pillanatok alatt felismernek, és a másnapi újságba benne lesz, hogy Harry Styles egy társkereső oldalon hirdeti magát. És ez az, amit nagyon nem szeretnék. De...mi lenne, ha nem tennék fel magamról képet? Ez jó ötlet. Szaporán nyomkodtam a billentyűzetet, pillanatokon belül beregisztráltam Tom néven.

Késés!

Manók!
Valószínű, sőt biztos, hogy a résszel holnap késni fogok. Nem azért, mert még nincs megírva, hanem mert reggel korán elmegyek itthonról, és viszonylag későn is érek haza, nagyjából fél 8 fele. Ami azt jelenti, hogy a rész 8-fél 9 körül fog jönni.
Természetesen a kommenteket nagyon szépen köszönöm, hiszen összegyűlt, nem beszélve a feliratkozókról. Imádlak titeket! <3
Megértéseteket köszönöm! :)
Pusziiii :)

3. rész

Sziasztok. :)
Egy kis csúszással ugyan, de újra itt vagyok. ;)
Iszonyúan boldog vagyok, hogy az előző részről csak pozitív visszajelzéseket kaptam, amit a "pipálásokból" vettem le. De ami még ennél is nagyobb öröm számomra, hogy ismét gazdagodtam újabb 3 rendszeres olvasóval, tehát így már 7 van :$ Nagyon szeretleeek titeket! :) ♥
A részről nem igen beszélnék, hiszen - remélem - elolvassátok.
A következő részt jöv. szombaton hozom, ha - egy kis újítás - kapok 2 komit. :$
Akkor Jó Olvasást! :)
Puszi. *-*

Sophie

Az óra kereken 5-kor csörgött, mivel elkezdődött egy újabb hét. Gondolom senki sincs oda a hétfőkért, én egyenesen utálom, ami meg is látszik rajtam egész nap. Egy nagyot ásítottam, megdörgöltem a szemem, aztán indultam Lily-hez, hogy felkeltsem őt is.
A folyosón végighaladva alig láttam valamit, mert még korom sötét volt. A telefonom adott némi kis fényt.
Már az ajtó előtt halottam, ahogy Lily édesen szuszog. Az embernek ilyenkor nincs szíve felkelteni, de ha egyszer muszáj.....
Leguggoltam az ágya elé, és a szokásos ébresztési módszerhez folyamodtam: először homlokon pusziltam, majd az arcát, és a hasát kezdtem el simogatni. Pár percen belül a pilláit remegtetve kinyitotta a szemét, és rám nézett. Arca sarkában egy apró mosoly bujkált.
- Jó reggelt, hercegnő.- tűrtem el egy hajtincset a füle mögé.
Ezután felöltöztettem, az idő pedig rohant, már 6 óra volt.
Leballagtam a konyhába, és elkészítettem a reggelit is. Nutellás kenyeret csináltam, ami Lily-vel a közös kedvencünk. Főztem mellé teát, és azt kortyolgatva befaltuk az édes kenyérszeleteket. Megcsináltam magamnak az iskolába is a tízórait, ami szintén Nutellás kenyér volt. A táskámba még egy almát is bedobtam.
Gyorsan felöltöztem. Egy halványkék farmert, és egy Hello Kitty-s pulcsit vettem fel.

Mivel már 7 óra is elmúlt pár perccel, ezért hiper-szuper gyorsasággal adtam rá Lily-re a kabátot, a cipőt és a sapkát. Kézbe fogtam a táskámat, a fejembe húztam a sapkámat, feltettem a szemüvegem, és belebújtam a cipőmbe. Indulhattunk.
Gondosan bezártam a házat. Mondjuk....nem bánnám, ha jönne valami betörő, és elvinné magával John-t és Julie-t. (na jó, ez nagyon rossz poén volt. xd)
Teena már várt minket az utca elején, mint minden nap.

                                                  Teena

Már pár perce vártam, amikor megláttam Lily-t és Sophie-t, ahogy egymás kezét fogva közelednek felém. Minden reggel ugyanígy van. Én itt várom őket, majd együtt elvisszük Lily-t az oviba, onnan pedig megyünk az iskolába.
Nem meglepő, ha azt mondom, hogy a szívem szakad meg, ha rájuk nézek. Amiket Sophie szokott mesélni, elég megdöbbentő. Nem tudom elégszer megköszönni Istennek, hogy olyan szülőkkel áldott meg, akik mindenben támogatnak, és szeretnek.
Mindent próbálok bevetni, hogy Sophie-t jobb kedvre derítsem, ami valamikor sikerül, valamikor nem. Tudom, hogy a kishúga a mindene. Ha nem mondaná, ez akkor is tisztán látszik. Ahogy beszélnek egymással, ahogy Sophie rá néz....azt hiszem többet mondanom sem kell. Nekem nincs testvérem, így nem tudom, hogy milyen ez az érzés. Sajnos biztos vagyok benne, hogy már sosem fogom megtapasztalni, hiszen ha az embernek van már egy 17 éves lánya, nem hiszem, hogy újból elölről kezdene mindent.
- Teena!.- szaladt oda hozzám Lily. Imádnivaló kislány.
- Szia Lily. Hogy vagy?.- kérdeztem tőle.
- Már alig várom, hogy az oviba érjünk.- tapsikolt. Köztudott, hogy imád az oviban lenni a barátaival.
- Szia Sophie.- köszöntem barátnőmnek. Halványan rám mosolygott. Tudtam, hogy nincs jó kedve, ezért inkább hagytam a gondolataival, és Lily-vel hülyültük végig az óvodába vezető utat.
Levetkőztettük, majd mint akit kilőttek, úgy futott be a terembe a barátaihoz. Ekkor már az én kedvem sem volt túl rózsás, ugyanis mehettünk az iskolába.
- Hogy érzed magad?.- kérdeztem meg félénken. Rám pillantott egy másodpercre, de utána gyorsan újra az utat kezdte figyelni.
- Szarul.- rántotta meg a vállát.
- Figyelj, nincs kedvetek suli után elmenni fagyizni, vagy moziba menni, vagy....

- Szobafogságban vagyok.- erre elhallgattam. Hogy Sophie szobafogságban van? Biztos nem hallottam jól.
- Mi?.- értetlenkedtem. - De hisz' mindent megcsinálsz, pörögsz egész nap, a húgodról gondoskodsz.- ekkor megláttam egy padot. Barátnőmet lehúztam magam mellé, hogy üljön le, és mondja el mi történt, mert még volt bőven időnk az iskolába érni.
- Tudod, Julie...szóval...összekaptam vele.
- Hogy micsoda?.- most már tényleg az egész sötét volt, Sophie mindig is nyugodt természetű volt, legalábbis amióta én ismerem, és az van már pár éve.
- Azt mondta Lily-re, hogy vakarcs, érted?.- tört ki belőle, és mélyen a szemembe nézett. - Te is tudod hogy Lily-ért mindenre képes vagyok, ezért visszaszóltam neki. Utána elkezdett fenyegetőzni, hogy beárul John-nak. Ekkor persze szartam a fejére, de amikor tegnap Lily-vel jöttünk haza a játszótérről, John már várt rám, azt mondta, hogy beszélni akar velem. Azt gondoltam, hogy biztos amiatt, hogy későn értünk haza. De ehelyett elkezdett velem üvölteni, hogy hogyan mertem így beszélni Julie-val, és.....és.....pofon vágott.- a végére már folytak a könnyei.
- Ezt nem hiszem el. Sophie, én nem tudom, mit mondjak. Sajnálom.- öleltem át.
- És most emiatt szobafogságban vagyok.- szipogott.
Teljesen ledöbbentett, amit mondott. Nyugtatólag a hátát simogattam, miközben ő még mindig szorosan bújt hozzám.
- Teena.- nézett fel rám pár perc múlva, amikor már egy kissé megnyugodott.
- Igen?
- Nem költözhetnénk oda hozzátok? Tudom, hogy ez nagy kérés, de egyszerűen már nem bírom tovább otthon.- reménykedve szemlélte az arcomat.
- Nem is tudom...- elgondolkodtam. - Természetesen nagyon szeretném , ha odaköltöznétek, hiszen imádom Lily-t, és....-
- Szóval akkor igen? - szemei felcsillantak.
- Te is tudod, hogy nálam keresnének legelőször.- amilyen gyorsan jött az a csillogás, olyan gyorsan el is múlt. Nem akartam neki még nagyobb fájdalmat okozni, de biztos vagyok benne, hogy hozzánk jönnének először, és akkor csak még nagyobb baja lehetne ebből Sophie-nak. Meg persze Lily-nek is. Túl kicsi még ahhoz, hogy sorozatos veszekedéseket lásson, és a kis lelke megsérüljön. - Most haragszol rám?- kérdeztem.
- Nem, dehogy. Ne butáskodj.- halványan elmosolyodott.- Igazad van.
- Azt hiszem, mennünk kéne..- néztem rá az órámra, ami háromnegyed nyolcat mutatott.

Sophie

- Én totál nem értek egyet Mrs. Collins-szal! Szerintem tök jó voltál!.-
- Apám meg fog ölni.- sóhajtottam. Bele se mertem gondolni, hogy milyen jelenet lesz megint otthon. Mrs. Collins magyar órán feleltetett, természetesen engem. Hogy hányasra? Egyesre. Semmit sem tanultam, az egész anyagot a tanár mondta el helyettem. Akkora egyest beírt, hogy 2 jegy helyét is elfoglalta. Ez van.
- Minimum egy kettest megért.- próbálta belém önteni a lelket a barátnőm, ami rendes volt tőle. De biztos vagyok benne, hogy ő sem gondolta ezt komolyan, hiszen tényleg meg sem szólaltam.
Elmentünk még az óvodába Lily-ért, akit nehezen, de sikerült elhoznunk onnan.
Remegve léptem be az ajtón. Elhatároztam, hogy nem szólok az egyesről, legalábbis még nem. Előbb-utóbb úgyis kiderül.
Megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy senki sincs otthon. Így az időt arra használtuk Lily-vel, hogy tájképet festettünk, ami nem igazán lett egy kiállításra való festmény, mert az egész összefolyt, de Lily-nek tetszett. Később még csináltunk vacsorát, majd amikor meghallottam a kintről jövő kocsiajtó-csapódást, minden addigi jókedvem elszállt.

2. rész

VÉÉÉGRE SZOMBAAT! :DD
Én alig vártam már, hogy hozhassam a 2. részt. :) Már szerdán úgy voltam vele, hogy kirakom, de türtőztettem magam, mert akkor tuti, hogy a többi résszel csúsztam volna. :)
Én hülye nagyszerűen kihagytam a legfontosabbat: hogy mégis ki lesz a főszereplő. :) De most bepótolom....szóval a főszereplő természetesen Harry lesz. :) A másik blogom is Harry-s volt, és úgy érzem, hogy nem is tudnék másról úgy írni, mint Hazza-ról. :D
Szeretném megköszönni a kommenteket, hiszen nem is kértem, de kaptam, és ez hihetetlen érzés. :$ De ami még ennél is nagyobb örömmel tölt el, az az, hogy máris van 4 feliratkozóm *-* Hihetetlenek vagytok :P
Az eddigi két bejegyzésemre kaptam valakitől (gondolom, hogy egy személy volt) egy olyan szavazatot, hogy uncsi...na most, ezzel egyáltalán nincs semmi bajom, hiszen nem tetszhet mindenkinek az, amit írok, csak egy kicsit aggaszt, hogy miért? Örültem volna, ha leírja, hogy miért gondolja így, mert akkor megpróbálnék rajta javítani, hogy neki is megfeleljen... de mind1. :)
Kommenthatár még mindig NINCS, de persze ettől függetlenül örülnék, ha páran írnátok *-* Ja és a feliratkozókat is nagyon várom, és alul szavazni is lehet  :$
Eme "rövidke" bevezető után jöjjön a rész, Jó Olvasást. :) Pénteken jelentkezem, azért előbb, mert szombaton bérmálás :D

Harry

Ismét túl vagyunk egy koncerten, amit a Take Me Home turné keretein belül adtunk. Manchesterben vagyunk, ami azt jelenti, hogy holnap reggel indulunk vissza Londonba, ahol a turné utolsó két koncertje lesz majd.
Most itt állok a színpadon, a tömeg ujjong, és a neveinket sikítja. Ez már az életem része. Mindig erről álmodtam, hogy a színpadon állok, több ezer ember előtt. Ez az álom valóra vált, de azt, hogy kapok rögtön négy testvért, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.
- Éhes vagyok, elmehetnénk egyet kajálni.- fogta a hasát szőke barátom.
- Szerintem megérdemeljük egy ilyen koncert után.- bólogatott Liam.
- Paul?.- kereste szemével Zayn menedzserünket.
- Elkéstetek.- jelent meg négy lány, név szerint Danielle, Perrie, Eleanor és Amy......a fiúk barátnői. Őszintén szólva nagyon örülök nekik, de kakukktojásnak érzem magam köztük, mert csak én vagyok szingli. Ezt nem úgy értem, hogy bármelyik legközelebbi lánnyal összeállnék, hanem már én is vágyok a szeretetre, a szerelemre.
- Ah, istennők vagytok.- szaladt oda Louis a Nando's-os zacskót szorongató Eleanor-hoz, majd a többiek is így tettek.
- Gyere ide, fürtöske.- mosolygott rám Perrie, miután kibontakozott Zayn öleléséből.- Te sem maradhatsz ki.- mutatott a kezében lévő másik zacskóra.
- Köszönöm.- halványan elmosolyodtam. 

Sophie

- Sophie, kérdezhetek valamit?.- nézett fel rám Lily, miközben a Barbie babái haját fésülte.
- Persze.- mosolyogtam. Szeme felcsillant.
- Elvinnél a játszótérre?
- Igen, kicsim.....ha apa elenged.- grimaszoltam.
Kézen fogtam húgomat, és apánkat keresve sétáltunk le a lépcsőn. A nappaliban ült a TV előtt, Julie pedig körbeugrálta, mint egy cselédlány. Komolyan mondom, hányinger.
- Apu.- szólítottam meg félénken.
- Tessék.- nézett ránk szigorúan.
- Elvihetném Lily-t a játszótérre?
- Mennyi pénz kell?
- Akkor elmehetünk?.- ugrottam fel.
- Kérdésre nem kérdést várok....- morgott rám.
- Hát öhm...amennyit adsz.- mondtam zavartan. Apámmal sosem mertem szembeszállni, és azt hiszem, hogy ezt nagyon jól tettem. A kezembe nyomott egy kisebb összeget. Megköszöntem, amire csak egy morgás volt a válasz. A helyzet egyre rosszabb, mert még Lily sosem látta ilyennek John-t. Mindig feltekintett rá, mintaapának gondolta, amin nem csodálkozok, mert előtte megjátszotta a gondos, szerető apát, de ez is változott. Úgy látszik Julie még ennél jobban is keresztbe akar nekem/nekünk tenni, ha ez egyáltalán lehetséges. Húgom megszeppenve állt, csendben figyelte az eseményeket. Úgy gondoltam, hogy eleget látott, ezért felvettem, és a szobájába vittem. A hideg londoni, esős idő miatt melegen felöltöztettem. Rózsaszín kabátját adtam rá, a csizmáját, kesztyűjét, és még sapkát is húztam a fejébe. Nagyon cukin nézett ki. Látszólag ő már nem kedvelte magán ezt a sok ruhát, de én jól szórakoztam rajta.
Magam is ugyanígy rétegesen felöltöztettem, aztán indulhattunk. Egy „elmentünk”-et kiáltottam oda John-nak és Julie-nak – bár szerintem teljesen fölöslegesen – aztán kiléptünk az ajtón. Lily hozta a kis biciklijét, amin természetesen még ott voltak a pótkerekek. Felült a járgányra, én pedig egy kicsit meglöktem, hogy utána könnyen tekerhessen. Nem tudom, hogy lehet ennyi energiája egy kis csöpségnek, de komolyan mondom, mire a játszótérhez értünk, teljesen kifulladtam.
- Sophie, jössz velem csúszdázni?.- mosolygott rám.
- Most leülök egy kicsit, de ígérem, hogy mindjárt megyek én is..- kiáltottam utána, ugyanis már a csúszdánál állt. Megelégelte válaszomat, majd hátat fordított nekem, és folytatta, amit elkezdett, vagyis a csúszdára való felmászást.

Nagyjából három órán keresztül lehettünk a játszótéren, de még így is alig bírtam elrángatni onnan Lily-t. Én már teljesen elfáradtam, hintáztunk, és ahogy megígértem neki csúszdáztunk vagy százszor. Végül egy jó ajánlattal sikerült elcsalnom.
- Lily, kicsim, nem kérsz nyalókát?.- tudtam, hogy be fog válni, hiszen Lily él-hal a nyalókáért. És jól gondoltam....már indulhattunk is a boltba.
- Melyik legyen?.- mosolygott ránk az eladó, aki már elég jól ismert minket, mert mindig ide járunk vásárolni.
- Azt a színeset kérem.
- Tessék szívem.- nyújtotta át húgomnak a kiválasztott édességet a nő.
- Köszönöm.- mosolygott a testvérem. Imádom, ha örül. Az engem is feldob.
Fizettem, aztán indulhattunk haza. Már a gondolattól is rázott a hideg.
Az ajtóban John várt minket, elég mérges fejet vágott, nem kicsit megrémisztett.
- Sophie, kérlek vidd fel Lily-t a szobájába. Beszélnem kell veled!.- nézett szigorúan. Ezek után már teljesen betojtam.
Úgy tettem, ahogy kérte. Lily kérdezősködött, hogy miért beszélt így velem, meg mit akar tőlem, de az az igazság, hogy ezekre én is szerettem volna tudni a választ.
- Egy pillanat, és jövök.- nyomtam egy puszit a megszeppent kislány homlokára.
Csigalassúsággal lépkedtem lefelé a lépcsőn. Fogalmam sem volt, hogy mit akar tőlem.
Leültem a legközelebbi székre, ő pedig a velem szemben lévő fotelba. Julie az ölébe. Fujj.
- Sophie, mi....-
- Ne haragudj, máskor hamarabb megjövünk. Csak Lily olyan jól érezte magát, hogy alig bírtam elhozni, utána vettem neki nyalókát, és...-
- Sophie!.- kiáltott rám. Megreszkettem. - Nem erről van szó.- nyeltem egy nagyot. - Julie mondta, hogy milyen hangnemben beszéltél vele. Ez igaz?-
Teljesen ledöbbentem. Ez a liba képes volt beárulni? Még ha alaptalanul flegmáztam volna vele, de így......hihetetlen. Egyszer még megölöm ezt a nőt. (na jó, ezt még én sem gondoltam komolyan)
- Igen, de....-
- Nincsen semmi de! Azonnal takarodj a szobádba, és még egyszer meg ne halljam, hogy így viselkedsz.- imádom, hogy nem engedik megmagyarázni a dolgokat.
- És Lily-vel mi lesz?.- háborodtam fel.
- Törődj vele, ahogy eddig is tetted. Reggel elmész iskolába, előtte Lily-t beadod az óvodába. Ezen kívül sehova sem mehetsz!.- hát komolyan mondom, ennél már jobb nem is lehetne. Mondjuk nem tudom, hogy mikor mentem el itthonról bárhova is. Teena is mindig hív, hogy menjek át hozzá, de átmentem? Hát persze, hogy nem. Őszintén szólva még egyszer sem voltam nála. És még ő se nálam....a 4 év alatt.
- Ez kurvára igazságtalan!.- álltam fel a székről.- Mindig ennek a hülye libának nyalsz. És még csak szépen fogalmaztam. Nem hiszem el, hogy neki hiszel mindig mindenben. Egyáltalán nem tudod, hogy mi az igazság. Ha tudnád, akkor ez a …... (olyat mondtam, hogy magam is meglepődtem) már rég az utcán kéregethetne.- nagyon is jól esett mindezeket a fejéhez vágni.
- Hogy mit mondtál?.- a szemei elsötétedtek, miközben felállt, velem szembe. Julie elfoglalta a helyét a fotelban, és gúnyosan mosolygott rám.
- Chh.- fintorogtam, miközben rá néztem. John megfordult, de addigra Julie már „felvette” a kis ártatlan arcocskáját. Hú de gyűlölöm.
- Kérdeztem valamit!- már újra velem szemben állt.
- Jól hallottad. Semmit sem bántam meg abból amit mondtam.- jelentettem ki, amit nem kellett volna, mert abban a pillanatban John keze meglendült, és egy orbitális pofon csattant az arcomon.
- Indulj a szobádba! A szemem elé ne kerülj!- mutatott a lépcső felé. Örömmel indultam meg, közben a sajgó pontot fogtam a kezemmel. Égetett, és valószínűleg tűz vörös volt.
Becsaptam magam mögött a szobám ajtaját, a földre estem, és elkezdtem zokogni. Pillanatok múlva Lily jelent meg előttem, aki sajnálva tekintett rám.
- Mi a baj?.- kérdezte megszeppenve.
- Gyere ide.- nyújtottam a kezem, és magamhoz húztam, majd jó szorosan átöleltem. Nem kérdezett tovább, csak ölelt, ami perceken belül megnyugtatott. Megfürdettem, lefektettem, majd magammal is ugyanezt tettem.
Baszok ezek után John-ra, Julie-ra meg főleg. Pff....

1. rész

Meg is hoztam a blog 1. részét, ami remélem, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket. :))
Eléggé izgulok, hogy mit fogtok szólni...jajj. :DD
Nem igen tudok mást mondani, csak hogy jó olvasást! :))
ja, és uramisten, máris 2 feliratkozó :$ IMÁDÁS *-* 

Sophie

A szobámban ülök, ami nálam elég ritka eset, de ha van rá alkalmam, akkor az időt gondolkodásra használom. Végiggondolom a napomat, ami általában elég eseménydús. Minden nap ugyanolyan....reggel 5-kor kelés. Tudom, hogy korán van, de még így is majdnem kifutunk az időből. Azért mondom többesszámban, mert a 3 éves kishúgomat is el kell készítenem. Enni-inni rakok, elpakolom a könyveimet, néha még a leckémet is reggel írom meg. Most talán egy elkényeztetett, kényelmes lánynak gondolsz, de ha tovább mesélek, biztos vagyok benne, hogy megváltozik a véleményed.
17 éves létemre olyan, mintha saját lányom lenne, pedig csak a testvérem. Anyu Lily születése után pár hónappal meghalt, apu – már ha lehet így nevezni -, szó szerint szarik a fejemre.
Szinte tökéletes család voltunk......alig vártuk már, hogy Lily megszülessen. Rengeteget nevettünk, megértettük egymást, minden hétvégén közös programot szerveztünk, de mióta anyu meghalt, minden megváltozott. Apu – mostanában csak John-nak hívom – pár hónapon belül túl tette magát anyun, és haza hozott egy cafkát. Szó szerint. Már abban sem vagyok biztos, hogy nem csalta meg vele anyut. Már ezért nagyon haragudtam John-ra, de amikor ez a nő ideköltözött – nevén Julie -, teljesen ellenünk fordította az apánkat. Olyan szinten, hogy most már tudomást sem vesz rólunk. Elvárják, hogy főzzek, mossak, takarítsak, és még Lily-t is én neveljem 17 évesen, iskola mellett. (Még jó, hogy már csak pár hét van hátra, de hogy utána hogyan fogok dolgozni, azt nem tudom.) És mindezért soha nem kapok egy jó szót sem. Szinte már természetes, hogy egy rabszolga vagyok ebben a házban. Ha Teena és Lily nem lenne, fogalmam sincs, hogy mihez kezdenék. Teena a legjobb barátnőm, neki mindent elmondhatok, és teljesen együtt érez velem. És Lily....az én gyönyörű kishúgom. Bármennyire is nehéz gondoskodnom róla, soha, semmi pénzért nem hagynám el.

- Sophie! - hallottam meg Julie rikácsolását a földszintről. Nem tehettem mást, mint hogy gyorsan lefutottam. Magam sem értem, hogy miért pattogok ennek a ribancnak. (nincs rá jobb szó) Talán azért, mert mindent megvehetek, amit akarok. Legjobban a szeretetre lenne szükségem, de abból egy cseppet sem kapok. Akármikor szólok, hogy pénz kell, azonnal kapok, de csak azért, hogy vegyek kaját, és főzzek rájuk, meg persze Lily-t lássam el.
- Mit szeretnél?- kérdeztem unottan a már paradicsom vörös fejű Julie-tól.
- Hol van az ebéd?
- A sütőben. Répatortát csináltam, és gondoltam, benn' hagyom a sütőben, hogy ne hűljön ki olyan hamar. - magyaráztam, szerintem elég ésszerűen.
- Ebédre répatorta? Nem akarok elhízni....
- Már késő.- motyogtam.
- Mit mondtál?- meresztette rám a szemét.
- Csak azt, hogy nagyon sajnálom. De gondoltam, Lily is szívesen enne belőle.
- Azonnal állj neki rendes ebédet főzni! Apád is mindjárt hazaér. - parancsolt rám. Hát igen....ez mindennapos. Legszívesebben bőgnék, de előtte megjátszom, hogy erős vagyok. És....eddig jól megy.
- És Lily-vel mi lesz? Biztos vagyok benne, hogy pár perc múlva felébred.
- Ez érdekel a legkevésbé. Oldd meg!- kiabált. Nem tudom, meddig fogom ezt még bírni, de egyszer biztos elegem lesz.
Alighogy elővettem a lábast, és Julie eltűnt a konyhából, Lily sétált ki a szobájából a szemét törölgetve. A reggeli rutint már megszokta, de a délutáni alvás után egy kicsit nyűgös. Szerencsére jó alvó, így az óvodában sincs rá panasz, annak ellenére, hogy még csak pár hete ovis. :)

- Szia hercegnő!- guggoltam le, széttártam a karomat, Lily pedig odaszaladt hozzám. - Hogy aludtál?- kérdeztem.
- Jól.- mosolygott édesen. - Képzeld rólad álmodtam, hogy egy tündér vagy. Voltak csillogó szárnyaid is.-
- Komolyan?- szemeimet már marta a könny, de nem akartam előtte sírni.
Lelkesen bólogatott.
- Mit csinálsz?- nézett körbe a konyhán.
- Ebédet főzök. Vagyis inkább már vacsorát. Segítesz? - mosolyogtam rá. Sosem mutattam ki előtte, hogy szomorú vagyok. Szerencsére még nem érti, hogy mi folyik itt napról-napra. Julie-t és John-t is kedves embereknek hiszi. Még az kéne, hogy Lily előtt rendezzenek jelenetet.
- Igen, igen, igen.- tapsikolt.
- Húsleves jó lesz? Másodiknak pedig csirkemellet gondoltam krumplipürével.
- Az a kedvencem. Szeretlek Sophie. - ölelt át. Ezekért a pillanatokért érdemes élnem.
Lily-t felültettem a konyhapultra, messze a tűzhelytől, hogy nehogy valami baja legyen. Megpucoltam a zöldségeket, előkészítettem a húst, majd feltettem főni. Lily belenyúlt a sótartóba, és a kis apró markával kivett egy kisebb adag sót, amit a leves fölé tartott, és beleszórta. Kevésnek bizonyult ez a mennyiség, így még én is rásegítettem a leves ízesítésére. Kishúgom megnyalta az ujját, arca pedig elfancsalodott.
- Fujj.- cuppogott. Mosolyogtam rajta, majd engedtem neki egy pohár vizet.
- Jobb már?- néztem gyönyörű szemeibe.
- Igen, köszönöm.- mosolygott.
Lily segített a csirkemellek panírozásában, aminek az lett a vége, hogy az egész konyha „úszott” a liszttől. Nem zavart, mert olyan jó volt látni, hogy boldog. Megpucoltam, majd felkockáztam a krumplit, Lily pedig belerakta a vízbe. Amíg a húst megsütöttem, húgomat leraktam a földre, hogy meg ne égesse az olaj. Végül elkészült a krumplipüré is, így kezdhettünk tálalni, hadd örüljön Julie feje. Na meg persze John-é is.
- Mi ez a rumli?- tért vissza a konyhába Julie. Nem számítottam rá, hogy visszajön, mielőtt szólok neki, hogy kész a kaja.
- Főztem.- sóhajtottam.
- Azonnal takaríts össze, mielőtt apád hazaér! Még a végén azt hiszi, hogy nem tudok rendet tartani.- utasított, mint mindig. Neki csak az megy, a parancsolgatás.
Lily-re néztem, aki megszeppenve figyelt minket, szemét rólam Julie-ra kapta, nem értette, hogy miért kiabál velem. Mint mondtam, még sosem látott veszekedést, ezért nagyon megijedt, majd el is pityeredett.
- Most meg miért sír?.- nézett felháborodva a hozzám bújó húgomra. Ha lenne benne némi kis anyai ösztön, tudná a választ.
- Kérem, előtte ne kiabáljon.- emeltem tekintetemet a fölém tornyosuló nőre.
- Ha rendes szóból nem értesz, akkor csak kiabálást fog hallani a kis vakarcs, és te is.
- Ne merje még egyszer vakarcsnak nevezni!.- kiabáltam most rá én Julie-ra. Még sosem szálltam vele szembe, de a kishúgomért mindent.
- Mert különben mi lesz? Beárulsz apucinak? És szerinted kinek fog hinni?.- nevetett gúnyosan. Most már bizton állíthatom, hogy tiszta szívből gyűlölöm.
Ölbe kaptam Lily-t, és megindultam az emelet felé.
- Jó étvágyat.- szóltam vissza.- Fulladj bele.- motyogtam, mikor már nem hallhatta meg.

Welcome! :))

Sziasztok!:)
Üdv a legújabb blogomon, ami szám szerint a 3. :)
Az Olvasóim biztos vagyok benne, hogy már nagyjából tudhatják a stílusomat, de ez a blog egészen más lesz. :) Nem lesz az az egyszerre nyálas, dúl a láv-os blog. :) Minden eljön majd a maga idejében. :D
Nem nagyon akarok dumálni, amit - tudom, hogy - mindig megfogadok, de sosem sikerül betartanom. :DD 
Na de... még elég kopár kinézetű a blog, de próbálom folyamatosan szerkesztgetni. :) Nagyon remélem, hogy az eddigi olvasóim közül néhányan továbbra is velem tartanak, és természetesen mindennél jobba örülnék új látogatóknak, és feliratkozóknak. :)
Nem jut eszembe semmi más, amit mondanom kéne... :)
Szóval, ha van kedved, tarts velem!:D 
Puszi: Zsófi. :)
Young Love.