Sziasztok!
Gondolom a cím alapján sejtitek, hogy most miért is jöttem.
Nos, mint láthatjátok, már több, mint 2 hete nem hoztam új részt. Az ok: időhiány. A szüleim válnak, tehát totál kivagyok, és a házimunkában is többet kell segítenem. Most, hogy év vége lesz, többet kell tanulnom, mint egész évben. A tanárok szivatnak, ahogy csak tudnak. Tudom, hogy ilyenkor már tökmindegy, de nem nekem, ugyanis most maradok ki, és az év végi jegyeket is nézik. Úgy gondolom, hogy ezt meg lehet érteni.
Szóval ami a legfontosabb: azt találtam ki, hogy mivel már csak pár hét van hátra a nyári szünetig, addig megpróbálom utolérni magam, és megírni pár részt. Tehát legközelebb majd csak a szünetben fogok jelentkezni.
Remélem, hogy emiatt nem hagytok minden itt, és hogy amikor újra jövök, lesz még pár olvasóm!
Addig is kitartás, már nincs sok hátra, és szünet. :D
Puszillak titeket! :)
Zsófi.
2013. május 22., szerda
2013. május 6., hétfő
5. rész
Sziasztoooook! :)
Írtam, hogy vagy csütörtökön hozom már a részt, vagy majd csak hétfőn....hát most hoztam, hétfőn :) Bevallom, csütörtökön még semennyire sem voltam vele, most írtam meg, 2 óra alatt. :) Remélem, hogy ettől függetlenül nem lett annyira rossz, és hogy el fogjátok olvasni.
A kommenteket ismét nagyon szépen köszönöm, és imádom a rendszeres olvasóimat :$ <3 Persze feliratkozni még mindig lehet. :P
A következő résszel ismét hétfőn fogok jönni 2 komi után, mert a hétvégén megint nem érek rá. :D
Jó olvasást!
Pusz.
* ~ 2 hónap múlva ~ *
Megkönnyebbülten nyitottam ki a bejárati ajtót, ugyanis végre meg volt az utolsó tanítási nap. Megkaptam az érettségimet, és végre csak a kishúgomnak élhetek.....munka mellett. Nem hiszem, hogy John ezek után is el fog halmozni pénzzel, hiszen már magam is megtudom keresni a kajára-valót.
- Megjöttem.- kiáltottam el magam, a táskámat pedig ledobtam a sarokba, és hulla fáradtan dőltem el a kanapén.
- Az jó hír. Akkor elmehetnél a postára, feladni ezeket a csekkeket.- mutatott a kezében lévő borítékokra John. Szuper. Épp hogy hazaesek, már rohanhatok is vissza, és még csak egy jó szót sem kapok. Ilyenkor az ember – gondolom – elvárja, hogy megdicsérjék, hogy „na, kislányom, ügyes voltál” de neki ilyet luxus lenne kiejtenie a száján.
- Rendben.- bólintok.
Kivettem a kezéből a csomagot, és gyalog indultam útnak, hogy így még több időm legyen beszélgetni Tom-mal.....igen, Tom-nak hívják. Nem is tudom, mit kezdenék ebben a percben az okostelefonom nélkül.
Na de visszatérve Tom-ra.....nagyon jó fej srác, legalábbis ahogy beszélgetünk, ezt vettem le. Totál megért, mellettem áll, és még akkor sem koptat le, ha már órák óta panaszkodom neki. Természetesen meséltem róla Teena-nak is, amit meg is bántam, mert most totál büszke magára, hogy miatta regisztráltam az oldalra, és ha ő nem szólt volna, akkor most Tom sem lenne. Végül is igaza van.
Nem sokára meg is érkeztem a postára, feladtam a csekkeket. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a közeli parkba, mert úgyis hamarosan mennem kellett Lily-ért az óvodába. Még jó, hogy már fel van oldva a szobafogságom, mert akkor már nyilalhattam volna haza.
Rengeteget beszéltem Tom-mal....vagy legalábbis írtam neki. Az idő csak úgy telik, ha vele foglalkozom, ami jó. :)
Harry szobájába tartottam, ugyanis az elmúlt hónapban le sem szállt a telefonjáról. Koncert előtt, koncert után, vagy ha van egy kis szabadideje, mindig csak a telefont nyomja, ami egy kicsit aggaszt. Nem tudom, hogy mi lehet vele, de aggódom érte, és hiányzik.
Szóval kopogtattam az ajtaján.
Írtam, hogy vagy csütörtökön hozom már a részt, vagy majd csak hétfőn....hát most hoztam, hétfőn :) Bevallom, csütörtökön még semennyire sem voltam vele, most írtam meg, 2 óra alatt. :) Remélem, hogy ettől függetlenül nem lett annyira rossz, és hogy el fogjátok olvasni.
A kommenteket ismét nagyon szépen köszönöm, és imádom a rendszeres olvasóimat :$ <3 Persze feliratkozni még mindig lehet. :P
A következő résszel ismét hétfőn fogok jönni 2 komi után, mert a hétvégén megint nem érek rá. :D
Jó olvasást!
Pusz.
Harry
Azonnal neki is álltam
körülnézni az oldalon. Nem igazán volt senki sem, aki megfogott
volna. Üzeneteket is kaptam, de egyre sem válaszoltam, mert nem
volt köztük olyan, aki tetszett nekem. Így csak keresgéltem-és
keresgéltem, nagyjából 2 órán keresztül, mire valakin megakadt
a szemem. Olyan természetesnek látszott, egy szerény, aranyos
lánynak. Mindenki meg van bizonyosodva róla, hogy én vagyok a
legnagyobb csajozógép a Földön, ami néha igaz is, de most
lefagytam. A kezem ráragadt az egérre, és teljesen elbambultam.
Abban a pillanatban csak Ő létezett. Belemerültem gyönyörű
szemeibe, a szép hosszú hajába, és a mindent felülmúló,
csodálatosan szép arcába. Egyszerűen leírhatatlan, amit akkor
éreztem.
Percekig csak bámultam, amíg el nem jutott az agyamig, hogy valójában mit is csinálok. Úgy voltam vele, hogy ha írok neki, akkor nagy az esélye, hogy nem ír vissza, mivel nincs rólam kép, de ha viszont nem írok rá, akkor biztos voltam benne, hogy elkövetem életem legnagyobb hibáját. Tehát ráírtam.
Szia. :) Lenne kedved beszélgetni?
Tudom, elég nyomi duma, de totál lefagytam. Meglepetésemre pár percen belül jött is a válasz.
Szia :D Persze. :)
Percekig csak bámultam, amíg el nem jutott az agyamig, hogy valójában mit is csinálok. Úgy voltam vele, hogy ha írok neki, akkor nagy az esélye, hogy nem ír vissza, mivel nincs rólam kép, de ha viszont nem írok rá, akkor biztos voltam benne, hogy elkövetem életem legnagyobb hibáját. Tehát ráírtam.
Szia. :) Lenne kedved beszélgetni?
Tudom, elég nyomi duma, de totál lefagytam. Meglepetésemre pár percen belül jött is a válasz.
Szia :D Persze. :)
Megkönnyebbülten
sóhajtottam, de a szívem vadul vert. Beszélgetni akar velem. Ez
számomra felfoghatatlan volt.
Mi járatban vagy itt? :) - tettem fel a következő kérdésemet.
A barátnőm beszélt rá, hogy regisztráljak. Szerinte ez egy csúcs oldal. Szóval még elég új vagyok, igazából pár órája regisztráltam. Légyszi' ne nevess ki. :)
Megörültem, hogy nem egyedül vagyok, aki még úgymond „kilóg” erről az oldalról.
Az az igazság, hogy én is csak ma regisztráltam :)
Még rengeteget beszélgettünk, azt hiszem, már éjfél is elmúlt, amikor kikapcsoltam a laptopot, de azt is csak kényszerből. A szemeimet már alig bírtam nyitva tartani, és nem akartam sületlenségeket beszélni.
Elmesélte szinte az egész életét....kezdve onnan, hogy milyen boldogok voltak pár évvel ezelőtt. Aztán mondta, hogy az anyukája 3 éve meghalt, és hogy most mi folyik náluk napról-napra. A szívem szakadt meg, amikor azt olvastam, hogy hogyan bánnak vele, és hogy ő neveli a 3 éves kishúgát. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan bírhatja ilyen jól, én a helyében már régen összeroppantam volna.
Sophie
Mi járatban vagy itt? :) - tettem fel a következő kérdésemet.
A barátnőm beszélt rá, hogy regisztráljak. Szerinte ez egy csúcs oldal. Szóval még elég új vagyok, igazából pár órája regisztráltam. Légyszi' ne nevess ki. :)
Megörültem, hogy nem egyedül vagyok, aki még úgymond „kilóg” erről az oldalról.
Az az igazság, hogy én is csak ma regisztráltam :)
Még rengeteget beszélgettünk, azt hiszem, már éjfél is elmúlt, amikor kikapcsoltam a laptopot, de azt is csak kényszerből. A szemeimet már alig bírtam nyitva tartani, és nem akartam sületlenségeket beszélni.
Elmesélte szinte az egész életét....kezdve onnan, hogy milyen boldogok voltak pár évvel ezelőtt. Aztán mondta, hogy az anyukája 3 éve meghalt, és hogy most mi folyik náluk napról-napra. A szívem szakadt meg, amikor azt olvastam, hogy hogyan bánnak vele, és hogy ő neveli a 3 éves kishúgát. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan bírhatja ilyen jól, én a helyében már régen összeroppantam volna.
Sophie
* ~ 2 hónap múlva ~ *
Megkönnyebbülten nyitottam ki a bejárati ajtót, ugyanis végre meg volt az utolsó tanítási nap. Megkaptam az érettségimet, és végre csak a kishúgomnak élhetek.....munka mellett. Nem hiszem, hogy John ezek után is el fog halmozni pénzzel, hiszen már magam is megtudom keresni a kajára-valót.
- Megjöttem.- kiáltottam el magam, a táskámat pedig ledobtam a sarokba, és hulla fáradtan dőltem el a kanapén.
- Az jó hír. Akkor elmehetnél a postára, feladni ezeket a csekkeket.- mutatott a kezében lévő borítékokra John. Szuper. Épp hogy hazaesek, már rohanhatok is vissza, és még csak egy jó szót sem kapok. Ilyenkor az ember – gondolom – elvárja, hogy megdicsérjék, hogy „na, kislányom, ügyes voltál” de neki ilyet luxus lenne kiejtenie a száján.
- Rendben.- bólintok.
Kivettem a kezéből a csomagot, és gyalog indultam útnak, hogy így még több időm legyen beszélgetni Tom-mal.....igen, Tom-nak hívják. Nem is tudom, mit kezdenék ebben a percben az okostelefonom nélkül.
Na de visszatérve Tom-ra.....nagyon jó fej srác, legalábbis ahogy beszélgetünk, ezt vettem le. Totál megért, mellettem áll, és még akkor sem koptat le, ha már órák óta panaszkodom neki. Természetesen meséltem róla Teena-nak is, amit meg is bántam, mert most totál büszke magára, hogy miatta regisztráltam az oldalra, és ha ő nem szólt volna, akkor most Tom sem lenne. Végül is igaza van.
Nem sokára meg is érkeztem a postára, feladtam a csekkeket. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a közeli parkba, mert úgyis hamarosan mennem kellett Lily-ért az óvodába. Még jó, hogy már fel van oldva a szobafogságom, mert akkor már nyilalhattam volna haza.
Rengeteget beszéltem Tom-mal....vagy legalábbis írtam neki. Az idő csak úgy telik, ha vele foglalkozom, ami jó. :)
Louis
Harry szobájába tartottam, ugyanis az elmúlt hónapban le sem szállt a telefonjáról. Koncert előtt, koncert után, vagy ha van egy kis szabadideje, mindig csak a telefont nyomja, ami egy kicsit aggaszt. Nem tudom, hogy mi lehet vele, de aggódom érte, és hiányzik.
Szóval kopogtattam az ajtaján.
- Ki az?.- kiáltott.
Nem válaszoltam, csak benyitottam. Ahogy azt gondoltam, a telefonját tartotta a kezében, és fel sem nézett, hogy ki nyithatott be.
- Hé, haver.- ültem le mellé az ágyra. - Mit csinálsz?- kérdeztem rá.
- Telefonozok?.- úgy kérdezte, mintha a világ legegyértelműbb kérdését tettem volna fel.
- Azon belül?.- próbálkoztam meg még egyszer.
- Most komolyan! Mi ez, egy interjú? Azokból nagyon elegem van, mert szinte naponta megyünk el egyre.- meglepett a reakciója.
- Bocs, csak érdekel, hogy mi van veled, ugyanis teljesen megfeledkeztél rólunk, rólam, és ez fáj. Nem tudom, hogy mi ennek az oka, de remélem, hogy egyszer elmondod, mert tudomásom szerint a legjobb barátok vagyunk.- emeltem fel a hangom, és az ajtót becsaptam magam mögött.
A szobámba mentem, eldőltem az ágyon. Legszívesebben ordítottam volna egyet. Ezt találtam a legjobb megoldásnak, mintha ezzel eltudtam volna kergetni a fájdalmat, amit éreztem. Nem hiszem el, hogy a legjobb barátom, akivel mindig, mindent megosztottam, nem mondja el, hogy mi van vele. Mondhatni, hogy szarik a fejemre. Komolyan aggódom érte, nem akarom, hogy belebetegedjen ebbe a nagy telefon-mániába, vagy akármi baja legyen. Tudom, ez elég ijesztően hangzik, de most még a legrosszabbat is eltudom képzelni. Elég régóta nincs barátnője, talán ez állhat a dolog hátterében. Mindig szerzett magának valakit, ha nagyon akart, de a „legkomolyabb” is csak 1 hónapig tartott. Általában csak kihasználta a lányokat, amit sosem néztem jó szemmel, de ha most ez segíthetne rajta, még ebben is támogatnám.
Pár perccel később kopogtattak, én pedig ajtót nyitottam. Nagy meglepetésemre Harry nézett velem szembe.
- Nocsak, le tudtad tenni a telefont? Haladás!.- nevettem fel gúnyosan.
- Beszélhetnénk?.- kérdezte, mintha meg sem hallotta volna, amit az előbb mondtam. Félreálltam, ő pedig besétált. - Figyelj, ne haragudj rám.- leült az ágyamra, de egy pillanatra sem nézett rám.
- Ne haragudjak? Harry, úgy látszik, hogy magad sem tudod, mit teszel velünk.....főként velem. Nem tudod elhinni, hogy mennyire aggódom érted.- törtem ki.
- Még egyszer mondom, ne haragudj. Ha meghallgatsz, mindent elmondok. - végre rám nézett.
Eszembe sem jutott volna elküldeni, ezért bólintottam. Tudtam, hogy ez hosszú történet lesz, ezért először lementünk a konyhába, vittünk fel chips-et, és üdítőt, aztán végre nekilátott mindent töviről hegyire elmesélni.
Nem válaszoltam, csak benyitottam. Ahogy azt gondoltam, a telefonját tartotta a kezében, és fel sem nézett, hogy ki nyithatott be.
- Hé, haver.- ültem le mellé az ágyra. - Mit csinálsz?- kérdeztem rá.
- Telefonozok?.- úgy kérdezte, mintha a világ legegyértelműbb kérdését tettem volna fel.
- Azon belül?.- próbálkoztam meg még egyszer.
- Most komolyan! Mi ez, egy interjú? Azokból nagyon elegem van, mert szinte naponta megyünk el egyre.- meglepett a reakciója.
- Bocs, csak érdekel, hogy mi van veled, ugyanis teljesen megfeledkeztél rólunk, rólam, és ez fáj. Nem tudom, hogy mi ennek az oka, de remélem, hogy egyszer elmondod, mert tudomásom szerint a legjobb barátok vagyunk.- emeltem fel a hangom, és az ajtót becsaptam magam mögött.
A szobámba mentem, eldőltem az ágyon. Legszívesebben ordítottam volna egyet. Ezt találtam a legjobb megoldásnak, mintha ezzel eltudtam volna kergetni a fájdalmat, amit éreztem. Nem hiszem el, hogy a legjobb barátom, akivel mindig, mindent megosztottam, nem mondja el, hogy mi van vele. Mondhatni, hogy szarik a fejemre. Komolyan aggódom érte, nem akarom, hogy belebetegedjen ebbe a nagy telefon-mániába, vagy akármi baja legyen. Tudom, ez elég ijesztően hangzik, de most még a legrosszabbat is eltudom képzelni. Elég régóta nincs barátnője, talán ez állhat a dolog hátterében. Mindig szerzett magának valakit, ha nagyon akart, de a „legkomolyabb” is csak 1 hónapig tartott. Általában csak kihasználta a lányokat, amit sosem néztem jó szemmel, de ha most ez segíthetne rajta, még ebben is támogatnám.
Pár perccel később kopogtattak, én pedig ajtót nyitottam. Nagy meglepetésemre Harry nézett velem szembe.
- Nocsak, le tudtad tenni a telefont? Haladás!.- nevettem fel gúnyosan.
- Beszélhetnénk?.- kérdezte, mintha meg sem hallotta volna, amit az előbb mondtam. Félreálltam, ő pedig besétált. - Figyelj, ne haragudj rám.- leült az ágyamra, de egy pillanatra sem nézett rám.
- Ne haragudjak? Harry, úgy látszik, hogy magad sem tudod, mit teszel velünk.....főként velem. Nem tudod elhinni, hogy mennyire aggódom érted.- törtem ki.
- Még egyszer mondom, ne haragudj. Ha meghallgatsz, mindent elmondok. - végre rám nézett.
Eszembe sem jutott volna elküldeni, ezért bólintottam. Tudtam, hogy ez hosszú történet lesz, ezért először lementünk a konyhába, vittünk fel chips-et, és üdítőt, aztán végre nekilátott mindent töviről hegyire elmesélni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)