17. rész

Sziasztok!
Egy hét kihagyás után jelentkezem most. Múlt héten azért nem hoztam új részt, mert nem gyűlt össze a 21 (!) tetszik, ami miatt egy kicsit elkeseredtem. Végül most mivel 2 tetszik van az előző részen, ezért hoztam egy elég hosszú részt, ami hiába hosszú, szerintem elég gagyi, de sajnos ez most ilyenre sikerült.
A feltételek maradtak (oldalt olvashatjátok.)
A két kommentet pedig köszönöm, tudjátok, hogy elolvasom, és nagyon örülök nekik, még akkor is, hogy ha nem válaszolok. :$
Jók legyetek, kitartás a sulihoz, pusszancs <3. !

Sophie

Már késő délutánra járt, de Lily még mindig nem fáradt el - vagy csak jól leplezte, hogy ne kelljen haza mennünk. Őszintén szólva én már abban elfáradtam, hogy néztem, mit csinál. Nagyon féltem, nem tudnám elviselni ha valami baja lenne.
Harry készségesen betartotta az ígéretét, és elküldte nekem Danielle telefonszámát. Azonnal el is mentettem, majd tárcsázni kezdtem. Reméltem, hogy felveszi. Ez a harmadik csörgés után meg is történt, aminek nagyon megörültem.
- Halo.- szólt bele a készülékbe.
- Szia Danielle. Sophie vagyok. Harry...szóval a fiúkkal lakom. - kis híján azt mondtam, hogy "Harry barátnője vagyok". Ez két okból is hiba lett volna. Először is még titkoljuk a kapcsolatunkat, senki nem tud róla. A másik ok pedig az, hogy bárhol felbukkanhat egy fotós, vagy rajongó, aki ezt meghallhatta volna.
- Ó, persze. Mi újság? .- kérdezte vidám hangon.
- Csak azért kereslek, hogy még mindig áll-e az ajánlatod, vagyis hogy szólnál-e a főnöködnek az érdekemben. - makogtam.
- Hogy őszinte legyek, alig vártam már hogy felhívj ezzel a kérdéssel. És tudtam, hogy hívni fogsz.- hallottam a hangján, hogy mosolyog. Szenvedélyem a tánc, csak már nagyon rég csináltam.- És hogy a kérdésedre válaszoljak, mindenképp szólni fogok a főnökömnek.
- Köszönöm szépen.- lelkendeztem.
- Ez csak természetes. Holnap hívlak, hogy mi a helyzet.
- Rendben, az nagyon jó lenne. Még egyszer köszönöm Danielle. Szia.- mondtam, aztán letettem a telefont.
Egy nagyot sóhajtottam. Talán végre lesz munkám, ráadásul olyan, amihez értek, és imádom is. Remélem Harry is örülni fog.
- Az ott a kishúgod?.- hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki megszólít. Váratlanul ért, annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy valaki ül mellettem. Vajon mióta ülhet itt?
- Igen.- mosolyogtam rá a vörös hajú lányra. Hirtelen nagyon irigy lettem, mert ez a lány egyszerűen gyönyörű szép.
- Nagyon hasonlít rád. Ugyan olyan szép, mint te.- nézett rám. Most komolyan egymásra irigykedünk?! :)
- Ó, köszönöm. És ő pedig a te húgod?.- néztem Lily felé, aki mellett ott állt egy szőke hajú kislány, csodálatos kék szemei pedig már messziről látszódtak. Valahogy olyan ismerősnek tűnt....aztán rájöttem, hogy biztos az óvodából. Lily csoporttársa lehet.
- Igen.- válaszolt a lány. - Egyébként Ashley vagyok, a húgom pedig Beth.
- Én Sophie vagyok, a húgomat pedig Lily-nek hívják. És ha jól sejtem, ők csoporttársak az oviban, ugye?.
- Azt hiszem, és úgy látom, nagyon jó barátnők is.- nevetett fel. Valóban nagyon jól kijött egymással a két kicsi.
- Várjunk csak....te annyira ismerős vagy nekem.- szólalt meg egy idő után Ashley. - Te a One Direction-ös fiúkkal laksz, ugye?.- csillant fel a szeme. Bólintottam. - Úristen.- kiáltott fel. - Niall a kedvencem. Annyira aranyos, és cuki és awh.- áradozott, én pedig csak nevettem. - De sajnos van barátnője. Mondjuk mindegy, miért akarna egy olyan lánnyal lenni, mint én?
- Hé, ne viccelj. Sosem tudhatod.- kacsintottam rá. - Te gyönyörű vagy.
- Megmondanád neki, hogy imádom? És ha legközelebb találkozunk, hoznál tőle egy autogrammot?.- totál izgatott volt.
- Persze. De ha szeretnéd, rákérdezek, és ha úgy van, legközelebb el is jöhetsz hozzánk.
- Na ne.- ledöbbent, látni kellett volna azt az arcot. - Jézusom, az annyira jó lenne.- lelkendezett.
- Egyébként tényleg igaz amit Harry mondott rólatok reggel az interjúban?.- kérdezte. Szóval tényleg ekkora rajongó lenne, hogy mindent tud róluk?
- Igen. - sóhajtottam.
- Sajnálom. - nézett rám, és láttam rajta, hogy komolyan is gondolja. - Egyébként ha érdekel, nekem is van egy elég érdekes történetem.
- Persze hogy érdekel. - egy pillantást vetettem a két önfeledten játszó kislányra, aztán minden figyelmemet Ashley-nek szenteltem.
- A szüleim elváltak 4 éve, tehát Beth születése után úgy pár hónappal. Rengeteget ment a vita, hogy hova kerüljünk. Anyám azt mondta, hogy nála lennénk jó helyen, hiszen Beth még kicsi volt, és azzal érvelt, hogy szüksége van az anyjára. Apám pedig mindenáron magának akart minket. A bíróság végül apánkhoz helyezett minket, mert apám valami hülye ürüggyel megnyerte a pert. Anyu teljesen kiakadt, nem tudta elviselni, hogy nem láthat minket, ezért öngyilkos lett.- itt tartott egy kis szünetet. Nagyot sóhajtottam, sajnos ismerős érzés, hogy milyen elveszíteni egy édesanyát. - Apám ennek hatására inni kezdett, mert bűntudata lett, hiszen ő maga is jól tudta, hogy nem volt jogos az a vád, amit a bíróságon felhozott anyu ellen, és csak ezért kerültünk hozzá. Először csak keveset ivott, napi két doboz sörrel kezdett, de ma már mindent megiszik, amit elé raksz. Sőt, már munkahelye sincs, én adok neki pénz a saját keresetemből, hogy ne halljon éhen, de hiába, mert mindet piára költi. Természetesen nem apámmal élünk, egyszerűen nem tudnám elviselni, ha Beth minden nap részegen látná az apját. Elhiheted, hogy nekem is épp elég azt csinálni. - Bólintottam. Totál lesokkolt. - Így hát albérletben lakunk, amiben van egy fürdő, WC, konyha, és egy szoba. Azonkívül semmi. Épp hogy elférünk, de örülök, hogy van tető a fejünk felett. Biztos felmerül benned a kérdés, hogy hogyan tudok az apámnak pénz adni, az albérletet fizetni, és még magunkat is eltartani. A válasz egyszerű: több munkám is van. Épp hogy végzek az egyik helyen, már futok is a másik helyre. Persze csak akkor, amikor Beth oviban van. Hát nagyjából ennyi lenne a történet, röviden.
- Jesszusom, sajnálom.- valahogy úgy éreztem, hogy meg kell ölelnem, tehát meg is tettem. Valamilyen szinten átéreztük a másik fájdalmát, hiszen nagyon hasonló a történetünk. Ott ültünk a paon ölelkezve, és könnyezve, amikor Lily futott oda hozzánk.
- Sophie, Beth átjöhet játszani?.- azonnal letöröltem a könnyeimet.
- Persze kicsim.- mosolyogtam rá.
- De majd csak holnap, mert már későre jár, hamarosan indulunk haza.- Ashley.
- Oké.- boldogan futott vissza Beth-hez.
A továbbiakban még rengeteget beszélgettünk, nagyon jól kijöttünk egymással. Úgy érzem, hogy egy új, igazi barátra leltem.
Már sötétedni kezdett, amikor elindultunk haza a játszótérről. Ashley-vel számot cseréltünk, így holnap tudom majd értesíteni a fejleményekről.Út közben megcsörrent a telefonom. Nem kellet megnéznem, tudtam, hogy Harry az.
- Szia Harry.- mosolyodtam el.
- Sophie.! Hol a fenében vagytok ennyi ideig?.- hangja aggodalmas volt. Még hozzá kell szoknom, hogy ennyire védelmez valaki minket, hiszen ez nem volt mindig így...
- Épp most megyünk haza fele.
- De azt mondtad, hogy elviszel a mekibe.- szólt közbe Lily.
Hát igen, a kicsik nem nagyon felejtik el, ha ígértünk nekik valamit.
- Vagyis a mekibe megyünk, aztán majd úgy haza.- javítottam ki magam.
- Már későre jár, és sötétedik. Előbb gyertek haza, aztán kocsival hárman elmegyünk. És ne is akarj ellenkezni.- ahj, pedig már pont mondtam volna, hogy nem kell. Szinte belelát a fejembe.
- Jó, rendben, akkor húsz perc múlva hazaérünk.
- Vigyázzatok magatokra.
- Úgy lesz. Szia Harry.- már le akartam tenni a telefont, amikor meghallottam Harry hangját, így újra a fülemhez emeltem a készüléket.
- Sophie!
- Igen?
- Ugye tudod, hogy....hogy szeretlek?.- és kimondta. Először mondta ki, hogy szeret. A testemet valami elképesztően jóleső érzés járta át. 
- Tudom, Harry.- mondtam, aztán mosolyogva letettem a telefont.

A házban senkit sem láttam, arra gondoltam, hogy biztos a szobájukban vannak. Viszont Harry az ajtóban állt, és amint meglátott minket, egy nagyot sóhajtott.
- Na végre. Annyira aggódtam.- mondta, aztán közeledett, én pedig hátráltam egy lépést, még mielőtt megszegnénk a megállapodást, vagyis azt, hogy még titkoljuk a kapcsolatunkat. Harry azonnal vette a lapot, és inkább Lily-hez ment oda, felemelte, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Harry, nem gondolod, hogy egy kicsit túlzásba viszed ezt az aggodalmaskodást?
- Beszélhetnénk?- nézett rám, mintha meg sem hallotta volna a kérdést.
- Persze.
- Louis! .- kiáltotta el magát, a srác pedig már ott is volt. - Megkérhetlek, hogy vigyázz egy kicsit Lily-re? Csak öt perc lenne, beszélni szeretnék Sophie-val.
- Hogyne.- mosolygott. 
- Egy pillanat hercegnő, és már jövök is.- kacsintottam Lily-re.
Harry megragadta a csuklómat, és húzni kezdett a szobájába. Becsukta mögöttünk az ajtót, majd egyből nekem esett.
- El-sem-tudod-hinni-hogy-mennyire-hiányoztál.- tagolta, miközben végig csókolgatott.
- Te is nagyon hiányoztál.-  a hajába túrtam, és úgy húztam magamhoz.
- És nem viszem túlzásba az aggodalmaskodást.- mosolyodott el.
- Pedig de.- kötözködtem.
- Csak nem akarom, hogy bármi bajotok essen.
- Nem fog.- mosolyogtam rá.
- Annyira szeretlek.- nézett a szemembe, a gyomromban a pillangók pedig felébredtek, és mozgolódni kezdetek.
- Én is szeretlek, Harry. - egyszerűen nem tudom eltitkolni az érzéseimet, őszintén kimondtam, amit érzek. Meglepődve nézett rám, mintha el sem hinné, amit hallott.
Megállás nélkül faltuk egymást, mintha az életünk múlna rajta.
- Nem bírom tovább, kérlek mondjuk el a többieknek, és az egész világnak, hogy együtt vagyunk. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád csak azért, mert valaki megláthat.
- Lehet róla szó.- mosolyogtam.
- Komolyan?
- Igen, holnap reggel elmondhatjuk.
- Köszönöm.- csókolt meg újra.
- Viszont most már menjünk, mert ez már több, mint öt perc.- nevettem.
- Oké.- még egyszer megcsókoltuk egymást, és mivel úgy beszéltük meg, hogy reggel mondjuk el a "nagy hírt", úgy tettünk, mintha mi sem történt volna.
Louis-t és Lily-t a konyhában találtuk meg, éppen egy bödön fagyit ettek.
- Mehetünk a mekibe!.- kiáltotta Lily, majd eldobta a fagyis kanalat, és felvette a kabátját.
- Hé, csak úgy itt hagysz?.- vágott szomorú fejet Louis.
- Biztos, hogy még éhes vagy ennyi fagyi után is?.- kérdeztem a kishúgomat.
- Persze. - vágta rá.
- Jól van. Egyébként mindenki itthon van?.- kérdeztem a két sráctól.
- Niall a szobájában búslakodik, fogalmam sincs, hogy mi baja van, nem akarta elmondani.- na ne.....beszélnem kell Niall-el, ha haza jöttünk. - Viszont Zayn és Liam a szobájában vannak, és nagyban skype-olnak.- nevetett.
- Akkor hozhatnánk mindenkinek kaját. - néztem Harry-re.
- Szerintem is.- mosolygott.
Ezután elindultunk a McDonald's-ba, Lily legnagyobb örömére. Biztos voltam benne, hogy egy halom pénzt ott fogunk hagyni. Ha rajtunk kívül nem lenne más vendég, akkor is meggazdagodnának. Azon pedig egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy mi van, ha meglátnak...már nem tud érdekelni. :)

Ashley

Beth