Itt a következő rész, ami végre egy kicsit hosszabbra sikerült. Köszönöm szépen a tetszikeket, és örömmel látom, hogy a rendszeres olvasóim is szaporodtak. :D <3
Remélem tetszeni fog a rész, igazából egy huzamban írtam az egészet. :)
A kövi 1 hét múlva fog jönni, ahogy szokott, szombaton, vagy vasárnap. :D
Pusziii<3
Sophie
- Elnézést uram, megkérdezhetném, hogy hívják?.- tettem fel a kérdést, ő pedig a visszapillantó tükörben rám mosolygott.
- Persze asszonyom, a nevem Matt.- mondta jó kedvvel.
- Értem, és Matt, megkérhetném, hogy szólítson Sophie-nak?.- kérdeztem zavartan.
A sofőr, úgy értem, Matt, Harry-re nézett.
- Nyugodtan szólítsa Sophie-nak, az nekem is jobban tetszene.- Harry elmosolyodott és egy apró puszit adott az arcomra.
- Rendben.- mondta ugyan olyan jó kedvvel Matt.
Látszik ezen a férfin, hogy imádja, azt, amit csinál. Bár ki ne imádná ezt a munkát, ha a világ szinte összes pontjára eljuthat?
- Pár perc, és megérkezünk.- mondta Harry, én pedig egyre kíváncsibb lettem, hogy hova is visz.
Harry-nek igaza volt, a kocsi hamarosan lassulni kezdett, aztán leparkolt egy árnyékos helyre. Még mindig fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk.
- Most már elárulod, hogy hova hoztál?.- kérdeztem barátomat.
- Sydney állatkertjébe.- mosolygott, majd megfogta a kezem, és a bejárat felé húzott. - Köszönjük Matt, nagyjából két óra múlva jövünk.- szólt oda még Matt-nek, én pedig leesett állal követtem.
Most komolyan egy állatkertbe hozott? Sydney-be? Alig tudtam elhinni.
- Várj.- torpantam meg, ő pedig furcsán nézett rám. - Nem fognak felismerni?
- Nem, mert hivatalosan zárva van az állatkert.
- És akkor mi miért mehetünk be?
- Mert kibéreltem.- ezer wattos mosolyt villantott, mintha ez természetes lenne.
- Tessék?
- Jól hallottad.- nevetett, aztán felkapott a vállára, mert én nem nagyon tudtam tovább menni. A meglepődöttségtől egyszerűen "leragadtak" a lábaim.
A pénztárnál egy kedves néni fogadott minket, majd adott egy kis térképet, és állat eledeleket. Mikor beljebb mentünk, egy öreg bácsiba botlottunk.
- Jó napot.! Örülünk, hogy ellátogattak az állatkertünkbe. Ha nem bánják, én is mennék magukkal, hogy adjak egy kis útbaigazítást, és így jobban megismerhetik az állatokat is. Sőt, ha ven kedvük, néhányhoz be is mehetnek.- mosolygott kedvesen.
- Ez jól hangzik, köszönjük.- mondta Harry, aztán kézen fogott és követtük a bácsit. Látszott rajta, hogy már régóta itt dolgozhat, hiszen az állatkert minden zegzúgát ismerte.
Először az afrikai oroszlánokhoz mentünk. Elég félelmetes volt, ezért nem mentem hozzá olyan közel, de Harry nagyon élvezte. A bácsi közben csak mesélt és mesélt az oroszlánokról.
Ez után a zsiráfok következtek, akik látszólag egy pár voltak. Velük nagy barátságot kötöttem, mert nagyon aranyosak voltak, és meg is etettem őket. Gyorsan előkaptam a telefonomat, és vagy ezer féle képet készítettem róluk, de ami azt illeti, egyik sem lett tökéletes, mert mindig elmozdultak. Hát ilyen az én szerencsém. :)
A kígyók következtek, amiket utálok, ha csak meglátom őket, kiráz a hideg, és legszívesebben kifutnék a világból, ezért ezt inkább kihagytam, és amíg Harry-re vártam (ő persze szívesen megnézte őket), pár majmon nevettem, akik összevesztek valamin.
Rengeteg állatot megnéztünk még, mindegyikről beszélni eltartana egy napig is, ezért már csak azt írom le, amelyikek a legjobban tetszettek. Az egyik kedvenceim a tengerimalacok voltak. Megsimogattuk, és megetettük őket.
Végül pedig a kengurukat néztük meg. Bemehettünk hozzájuk, a bácsi le is fotózott minket. Nagyon megtetszettek, annyira aranyosak. Még sosem láttam kengurut ezelőtt, és legszívesebben hazavittem volna az egyiket, bár tudtam, hogy ezt nem lehet. Alig tudtam elszakadni tőlük, de már mennünk kellett, mert esteledett, és a bácsi is kifáradt már.
- Köszönjük szépen, hogy megmutatta nekünk az állatkertet.- mosolyogtam rá boldogan az öregre.
- Részemről az öröm.- a kezét nyújtotta, amit elfogadtam. Harry-vel is kezet fogott, aztán visszamentünk a kocsihoz, ahol Matt türelmesen várt minket, éppen újságot olvasott.
Egész úton az állatokról beszéltem, szinte be sem állt a szám. Ezt nem tudom elégszer megköszöni Harry-nek. Annyi mindent tett már értem, és ezt én sehogy sem tudom viszonozni.
Mikor visszaértünk a tengerpartra, a szívem ismét kihagyott egy ütemet. A tenger mellett meg volt terítve, és mindenhol gyertyák égtek. Hihetetlen volt számomra, és el sem tudtam képzelni, hogy ezt mivel érdemeltem ki.
- Annyira köszönöm.- ugrottam Harry nyakába.
- Én köszönöm.- nevetett.
- Mit?
- Azt, hogy itt vagy nekem. Ennél több nem is kell.- mindezt a szemembe nézve mondta. Eddig bírtam, a meghatottságtól a könnyeim folyni kezdtek. Szorosan átöleltem Harry-t, és hosszasan megcsókoltam. Ebben a csókban ott volt minden, amit iránta érzek.
- Ezt meg hogyan, és mikor?.- mutattam az asztal felé.
- Vannak embereim.- mosolygott elégedetten. - Remélem éhes vagy.-az asztal felé húzott.
- Úristen, még a végén elhízok.- kuncogtam.- Ebédre palacsinta, most pedig este egy háromfogásos vacsora?
- Ha olyan kövér lennél, mint egy elefánt, nekem akkor is te kellenél.- mondta őszintén, és megcsókolt.
Vacsora közben rengeteget beszélgettünk, és egy üveg pezsgő is elfogyott. Remekül éreztem magam, és egy kicsit be is csiccsentettem.
- Szeretnék egy állatot.- mondtam halál komolyan.
- Tessék?.- Harry úgy nézett rám, mintha nem lennék normális.
- Mondjuk egy kiskutyát.- folytattam.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Miért?
- Mert szegény kutya kikészülne a srácok mellett.- nevetett. - De azért még átgondolom.- kacsintott rám.
A vacsora után Harry ölbe kapott, és bevitt a házba, legalábbis megpróbált. A pezsgőtől ő is megszédült egy kicsit, így szó szerint beestünk az ajtón, de mindketten annyira röhögtünk, hogy folytak a könnyeink. Mikor végre eljutottunk az ágyig, egy "jóéjt csókot" adtunk egymásnak, aztán rögtön el is aludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése