3. rész

Sziasztok. :)
Egy kis csúszással ugyan, de újra itt vagyok. ;)
Iszonyúan boldog vagyok, hogy az előző részről csak pozitív visszajelzéseket kaptam, amit a "pipálásokból" vettem le. De ami még ennél is nagyobb öröm számomra, hogy ismét gazdagodtam újabb 3 rendszeres olvasóval, tehát így már 7 van :$ Nagyon szeretleeek titeket! :) ♥
A részről nem igen beszélnék, hiszen - remélem - elolvassátok.
A következő részt jöv. szombaton hozom, ha - egy kis újítás - kapok 2 komit. :$
Akkor Jó Olvasást! :)
Puszi. *-*

Sophie

Az óra kereken 5-kor csörgött, mivel elkezdődött egy újabb hét. Gondolom senki sincs oda a hétfőkért, én egyenesen utálom, ami meg is látszik rajtam egész nap. Egy nagyot ásítottam, megdörgöltem a szemem, aztán indultam Lily-hez, hogy felkeltsem őt is.
A folyosón végighaladva alig láttam valamit, mert még korom sötét volt. A telefonom adott némi kis fényt.
Már az ajtó előtt halottam, ahogy Lily édesen szuszog. Az embernek ilyenkor nincs szíve felkelteni, de ha egyszer muszáj.....
Leguggoltam az ágya elé, és a szokásos ébresztési módszerhez folyamodtam: először homlokon pusziltam, majd az arcát, és a hasát kezdtem el simogatni. Pár percen belül a pilláit remegtetve kinyitotta a szemét, és rám nézett. Arca sarkában egy apró mosoly bujkált.
- Jó reggelt, hercegnő.- tűrtem el egy hajtincset a füle mögé.
Ezután felöltöztettem, az idő pedig rohant, már 6 óra volt.
Leballagtam a konyhába, és elkészítettem a reggelit is. Nutellás kenyeret csináltam, ami Lily-vel a közös kedvencünk. Főztem mellé teát, és azt kortyolgatva befaltuk az édes kenyérszeleteket. Megcsináltam magamnak az iskolába is a tízórait, ami szintén Nutellás kenyér volt. A táskámba még egy almát is bedobtam.
Gyorsan felöltöztem. Egy halványkék farmert, és egy Hello Kitty-s pulcsit vettem fel.

Mivel már 7 óra is elmúlt pár perccel, ezért hiper-szuper gyorsasággal adtam rá Lily-re a kabátot, a cipőt és a sapkát. Kézbe fogtam a táskámat, a fejembe húztam a sapkámat, feltettem a szemüvegem, és belebújtam a cipőmbe. Indulhattunk.
Gondosan bezártam a házat. Mondjuk....nem bánnám, ha jönne valami betörő, és elvinné magával John-t és Julie-t. (na jó, ez nagyon rossz poén volt. xd)
Teena már várt minket az utca elején, mint minden nap.

                                                  Teena

Már pár perce vártam, amikor megláttam Lily-t és Sophie-t, ahogy egymás kezét fogva közelednek felém. Minden reggel ugyanígy van. Én itt várom őket, majd együtt elvisszük Lily-t az oviba, onnan pedig megyünk az iskolába.
Nem meglepő, ha azt mondom, hogy a szívem szakad meg, ha rájuk nézek. Amiket Sophie szokott mesélni, elég megdöbbentő. Nem tudom elégszer megköszönni Istennek, hogy olyan szülőkkel áldott meg, akik mindenben támogatnak, és szeretnek.
Mindent próbálok bevetni, hogy Sophie-t jobb kedvre derítsem, ami valamikor sikerül, valamikor nem. Tudom, hogy a kishúga a mindene. Ha nem mondaná, ez akkor is tisztán látszik. Ahogy beszélnek egymással, ahogy Sophie rá néz....azt hiszem többet mondanom sem kell. Nekem nincs testvérem, így nem tudom, hogy milyen ez az érzés. Sajnos biztos vagyok benne, hogy már sosem fogom megtapasztalni, hiszen ha az embernek van már egy 17 éves lánya, nem hiszem, hogy újból elölről kezdene mindent.
- Teena!.- szaladt oda hozzám Lily. Imádnivaló kislány.
- Szia Lily. Hogy vagy?.- kérdeztem tőle.
- Már alig várom, hogy az oviba érjünk.- tapsikolt. Köztudott, hogy imád az oviban lenni a barátaival.
- Szia Sophie.- köszöntem barátnőmnek. Halványan rám mosolygott. Tudtam, hogy nincs jó kedve, ezért inkább hagytam a gondolataival, és Lily-vel hülyültük végig az óvodába vezető utat.
Levetkőztettük, majd mint akit kilőttek, úgy futott be a terembe a barátaihoz. Ekkor már az én kedvem sem volt túl rózsás, ugyanis mehettünk az iskolába.
- Hogy érzed magad?.- kérdeztem meg félénken. Rám pillantott egy másodpercre, de utána gyorsan újra az utat kezdte figyelni.
- Szarul.- rántotta meg a vállát.
- Figyelj, nincs kedvetek suli után elmenni fagyizni, vagy moziba menni, vagy....

- Szobafogságban vagyok.- erre elhallgattam. Hogy Sophie szobafogságban van? Biztos nem hallottam jól.
- Mi?.- értetlenkedtem. - De hisz' mindent megcsinálsz, pörögsz egész nap, a húgodról gondoskodsz.- ekkor megláttam egy padot. Barátnőmet lehúztam magam mellé, hogy üljön le, és mondja el mi történt, mert még volt bőven időnk az iskolába érni.
- Tudod, Julie...szóval...összekaptam vele.
- Hogy micsoda?.- most már tényleg az egész sötét volt, Sophie mindig is nyugodt természetű volt, legalábbis amióta én ismerem, és az van már pár éve.
- Azt mondta Lily-re, hogy vakarcs, érted?.- tört ki belőle, és mélyen a szemembe nézett. - Te is tudod hogy Lily-ért mindenre képes vagyok, ezért visszaszóltam neki. Utána elkezdett fenyegetőzni, hogy beárul John-nak. Ekkor persze szartam a fejére, de amikor tegnap Lily-vel jöttünk haza a játszótérről, John már várt rám, azt mondta, hogy beszélni akar velem. Azt gondoltam, hogy biztos amiatt, hogy későn értünk haza. De ehelyett elkezdett velem üvölteni, hogy hogyan mertem így beszélni Julie-val, és.....és.....pofon vágott.- a végére már folytak a könnyei.
- Ezt nem hiszem el. Sophie, én nem tudom, mit mondjak. Sajnálom.- öleltem át.
- És most emiatt szobafogságban vagyok.- szipogott.
Teljesen ledöbbentett, amit mondott. Nyugtatólag a hátát simogattam, miközben ő még mindig szorosan bújt hozzám.
- Teena.- nézett fel rám pár perc múlva, amikor már egy kissé megnyugodott.
- Igen?
- Nem költözhetnénk oda hozzátok? Tudom, hogy ez nagy kérés, de egyszerűen már nem bírom tovább otthon.- reménykedve szemlélte az arcomat.
- Nem is tudom...- elgondolkodtam. - Természetesen nagyon szeretném , ha odaköltöznétek, hiszen imádom Lily-t, és....-
- Szóval akkor igen? - szemei felcsillantak.
- Te is tudod, hogy nálam keresnének legelőször.- amilyen gyorsan jött az a csillogás, olyan gyorsan el is múlt. Nem akartam neki még nagyobb fájdalmat okozni, de biztos vagyok benne, hogy hozzánk jönnének először, és akkor csak még nagyobb baja lehetne ebből Sophie-nak. Meg persze Lily-nek is. Túl kicsi még ahhoz, hogy sorozatos veszekedéseket lásson, és a kis lelke megsérüljön. - Most haragszol rám?- kérdeztem.
- Nem, dehogy. Ne butáskodj.- halványan elmosolyodott.- Igazad van.
- Azt hiszem, mennünk kéne..- néztem rá az órámra, ami háromnegyed nyolcat mutatott.

Sophie

- Én totál nem értek egyet Mrs. Collins-szal! Szerintem tök jó voltál!.-
- Apám meg fog ölni.- sóhajtottam. Bele se mertem gondolni, hogy milyen jelenet lesz megint otthon. Mrs. Collins magyar órán feleltetett, természetesen engem. Hogy hányasra? Egyesre. Semmit sem tanultam, az egész anyagot a tanár mondta el helyettem. Akkora egyest beírt, hogy 2 jegy helyét is elfoglalta. Ez van.
- Minimum egy kettest megért.- próbálta belém önteni a lelket a barátnőm, ami rendes volt tőle. De biztos vagyok benne, hogy ő sem gondolta ezt komolyan, hiszen tényleg meg sem szólaltam.
Elmentünk még az óvodába Lily-ért, akit nehezen, de sikerült elhoznunk onnan.
Remegve léptem be az ajtón. Elhatároztam, hogy nem szólok az egyesről, legalábbis még nem. Előbb-utóbb úgyis kiderül.
Megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy senki sincs otthon. Így az időt arra használtuk Lily-vel, hogy tájképet festettünk, ami nem igazán lett egy kiállításra való festmény, mert az egész összefolyt, de Lily-nek tetszett. Később még csináltunk vacsorát, majd amikor meghallottam a kintről jövő kocsiajtó-csapódást, minden addigi jókedvem elszállt.