Emlékeztető

Hát sziasztok....újra. :D
A szünet már javában tart, ezért is volt időm megírni előre pár részt. :)
Először is kezdeném azzal, hogy remélem még vagyunk páran, és hogy nem mindenki hagyott "cserben". Próbálom hozni a formám, és olvasható részeket írni. Remélem mindenkinek jók lettek az év végi jegyei, és hogy nem unatkoztok egész nap, mint ahogy az nálam néha megesik. :DD
Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, mert általában mindig összeszedem magamban, de mire arra kerül a sor, hogy leírom, elfelejtem.
Na mindegy, szóval a lényeg annyi, hogy remélem velem maradtok, olvassátok a részt, komiztok, és alul szavaztok. :D Ez nagyon sokat jelentene nekem. :D
Hatalmas pusszantáááás. :)
U.I.: Remélem tetszik az új design. :)

Akkor most egy kis emlékeztető. Minden eddigi részből hozok részletet. :)


1. rész.

*Sophie szemszöge*

17 éves létemre olyan, mintha saját lányom lenne, pedig csak a testvérem. Anyu Lily születése után pár hónappal meghalt, apu – már ha lehet így nevezni -, szó szerint szarik a fejemre. 

- Hol van az ebéd?
- A sütőben. Répatortát csináltam, és gondoltam, benn' hagyom a sütőben, hogy ne hűljön ki olyan hamar. - magyaráztam, szerintem elég ésszerűen.
- Ebédre répatorta? Nem akarok elhízni....
- Már késő.- motyogtam.
- Mit mondtál?- meresztette rám a szemét.
- Csak azt, hogy nagyon sajnálom. De gondoltam, Lily is szívesen enne belőle.
- Azonnal állj neki rendes ebédet főzni! Apád is mindjárt hazaér. - parancsolt rám. Hát igen....ez mindennapos. Legszívesebben bőgnék, de előtte megjátszom, hogy erős vagyok. És....eddig jól megy.
- És Lily-vel mi lesz? Biztos vagyok benne, hogy pár perc múlva felébred.
- Ez érdekel a legkevésbé. Oldd meg!- kiabált. Nem tudom, meddig fogom ezt még bírni, de egyszer biztos elegem lesz.

- Mi ez a rumli?- tért vissza a konyhába Julie. Nem számítottam rá, hogy visszajön, mielőtt szólok neki, hogy kész a kaja.
- Főztem.- sóhajtottam.
- Azonnal takaríts össze, mielőtt apád hazaér! Még a végén azt hiszi, hogy nem tudok rendet tartani.- utasított, mint mindig. Neki csak az megy, a parancsolgatás.
Lily-re néztem, aki megszeppenve figyelt minket, szemét rólam Julie-ra kapta, nem értette, hogy miért kiabál velem. Mint mondtam, még sosem látott veszekedést, ezért nagyon megijedt, majd el is pityeredett.
- Most meg miért sír?.- nézett felháborodva a hozzám bújó húgomra. Ha lenne benne némi kis anyai ösztön, tudná a választ.
- Kérem, előtte ne kiabáljon.- emeltem tekintetemet a fölém tornyosuló nőre.
- Ha rendes szóból nem értesz, akkor csak kiabálást fog hallani a kis vakarcs, és te is.
- Ne merje még egyszer vakarcsnak nevezni!.- kiabáltam most rá én Julie-ra. Még sosem szálltam vele szembe, de a kishúgomért mindent.
- Mert különben mi lesz? Beárulsz apucinak? És szerinted kinek fog hinni?.- nevetett gúnyosan. Most már bizton állíthatom, hogy tiszta szívből gyűlölöm.


2. rész

*Sophie szemszöge*

Nagyjából három órán keresztül lehettünk a játszótéren, de még így is alig bírtam elrángatni onnan Lily-t. Én már teljesen elfáradtam, hintáztunk, és ahogy megígértem neki csúszdáztunk vagy százszor. Végül egy jó ajánlattal sikerült elcsalnom.

- Sophie, kérlek vidd fel Lily-t a szobájába. Beszélnem kell veled!.- nézett szigorúan. Ezek után már teljesen betojtam.
Úgy tettem, ahogy kérte. Lily kérdezősködött, hogy miért beszélt így velem, meg mit akar tőlem, de az az igazság, hogy ezekre én is szerettem volna tudni a választ.
- Egy pillanat, és jövök.- nyomtam egy puszit a megszeppent kislány homlokára.
Csigalassúsággal lépkedtem lefelé a lépcsőn. Fogalmam sem volt, hogy mit akar tőlem.
Leültem a legközelebbi székre, ő pedig a velem szemben lévő fotelba. Julie az ölébe. Fujj.
- Sophie, mi....-
- Ne haragudj, máskor hamarabb megjövünk. Csak Lily olyan jól érezte magát, hogy alig bírtam elhozni, utána vettem neki nyalókát, és...-
- Sophie!.- kiáltott rám. Megreszkettem. - Nem erről van szó.- nyeltem egy nagyot. - Julie mondta, hogy milyen hangnemben beszéltél vele. Ez igaz?-
Teljesen ledöbbentem. Ez a liba képes volt beárulni? Még ha alaptalanul flegmáztam volna vele, de így......hihetetlen. Egyszer még megölöm ezt a nőt. (na jó, ezt még én sem gondoltam komolyan)
- Igen, de....-
- Nincsen semmi de! Azonnal takarodj a szobádba, és még egyszer meg ne halljam, hogy így viselkedsz.- imádom, hogy nem engedik megmagyarázni a dolgokat.
- És Lily-vel mi lesz?.- háborodtam fel.
- Törődj vele, ahogy eddig is tetted. Reggel elmész iskolába, előtte Lily-t beadod az óvodába. Ezen kívül sehova sem mehetsz!.- hát komolyan mondom, ennél már jobb nem is lehetne. Mondjuk nem tudom, hogy mikor mentem el itthonról bárhova is. Teena is mindig hív, hogy menjek át hozzá, de átmentem? Hát persze, hogy nem. Őszintén szólva még egyszer sem voltam nála. És még ő se nálam....a 4 év alatt.
- Ez kurvára igazságtalan!.- álltam fel a székről.- Mindig ennek a hülye libának nyalsz. És még csak szépen fogalmaztam. Nem hiszem el, hogy neki hiszel mindig mindenben. Egyáltalán nem tudod, hogy mi az igazság. Ha tudnád, akkor ez a …... (olyat mondtam, hogy magam is meglepődtem) már rég az utcán kéregethetne.- nagyon is jól esett mindezeket a fejéhez vágni.
- Hogy mit mondtál?.- a szemei elsötétedtek, miközben felállt, velem szembe. Julie elfoglalta a helyét a fotelban, és gúnyosan mosolygott rám.
- Chh.- fintorogtam, miközben rá néztem. John megfordult, de addigra Julie már „felvette” a kis ártatlan arcocskáját. Hú de gyűlölöm.
- Kérdeztem valamit!- már újra velem szemben állt.
- Jól hallottad. Semmit sem bántam meg abból amit mondtam.- jelentettem ki, amit nem kellett volna, mert abban a pillanatban John keze meglendült, és egy orbitális pofon csattant az arcomon.
- Indulj a szobádba! A szemem elé ne kerülj!- mutatott a lépcső felé. Örömmel indultam meg, közben a sajgó pontot fogtam a kezemmel. Égetett, és valószínűleg tűz vörös volt.


3. rész

*Teena szemszöge*

- Teena!.- szaladt oda hozzám Lily. Imádnivaló kislány.
- Szia Lily. Hogy vagy?.- kérdeztem tőle.
- Már alig várom, hogy az oviba érjünk.- tapsikolt. Köztudott, hogy imád az oviban lenni a barátaival.
- Szia Sophie.- köszöntem barátnőmnek. Halványan rám mosolygott. Tudtam, hogy nincs jó kedve, ezért inkább hagytam a gondolataival, és Lily-vel hülyültük végig az óvodába vezető utat.

- Hogy érzed magad?.- kérdeztem meg félénken. Rám pillantott egy másodpercre, de utána gyorsan újra az utat kezdte figyelni.
- Szarul.- rántotta meg a vállát.
- Figyelj, nincs kedvetek suli után elmenni fagyizni, vagy moziba menni, vagy....
- Szobafogságban vagyok.- erre elhallgattam. Hogy Sophie szobafogságban van? Biztos nem hallottam jól.
- Mi?.- értetlenkedtem. - De hisz' mindent megcsinálsz, pörögsz egész nap, a húgodról gondoskodsz.- ekkor megláttam egy padot. Barátnőmet lehúztam magam mellé, hogy üljön le, és mondja el mi történt, mert még volt bőven időnk az iskolába érni.
- Tudod, Julie...szóval...összekaptam vele.
- Hogy micsoda?.- most már tényleg az egész sötét volt, Sophie mindig is nyugodt természetű volt, legalábbis amióta én ismerem, és az van már pár éve.
- Azt mondta Lily-re, hogy vakarcs, érted?.- tört ki belőle, és mélyen a szemembe nézett. - Te is tudod hogy Lily-ért mindenre képes vagyok, ezért visszaszóltam neki. Utána elkezdett fenyegetőzni, hogy beárul John-nak. Ekkor persze szartam a fejére, de amikor tegnap Lily-vel jöttünk haza a játszótérről, John már várt rám, azt mondta, hogy beszélni akar velem. Azt gondoltam, hogy biztos amiatt, hogy későn értünk haza. De ehelyett elkezdett velem üvölteni, hogy hogyan mertem így beszélni Julie-val, és.....és.....pofon vágott.- a végére már folytak a könnyei.
- Ezt nem hiszem el. Sophie, én nem tudom, mit mondjak. Sajnálom.- öleltem át.
- És most emiatt szobafogságban vagyok.- szipogott.

*Sophie szemszöge*

- Apám meg fog ölni.- sóhajtottam. Bele se mertem gondolni, hogy milyen jelenet lesz megint otthon. Mrs. Collins magyar órán feleltetett, természetesen engem. Hogy hányasra? Egyesre. Semmit sem tanultam, az egész anyagot a tanár mondta el helyettem. Akkora egyest beírt, hogy 2 jegy helyét is elfoglalta.


4. rész

*Sophie szemszöge*

- Miért nem regisztrálsz be egy társkereső oldalra?.- vetette fel az ötletet. Ha a számban lett volna valami, az tuti, hogy a padlón kötött volna ki. Hogy én egy társkereső oldalon? Jézusom...
- Neked teljesen elment az eszed?.- a hangom most egy oktávval magasabb szintre emelkedett.
- Totál komolyan mondtam....Amúgy meg ha tudni akarod, nekem is van. Tök jól el lehet szórakozni, bár én csak szívatom az embereket.
- De tudod, hogy én ilyet nem tudnék csinálni.
- Hát akkor ne hülyeségből regisztrálj, hanem keress magadnak valakit. Már elég régóta ismerlek, és nem emlékszem, hogy valaha lett volna barátod.- hallottam a hangján, hogy mosolyog. Végül is tényleg nem volt még barátom. Ha ciki, ha nem, ez van. De igazából sosem vágytam rá. Még csak 17 éves vagyok....Meg amúgy sem hiszem, hogy pont egy társkereső oldalon találnám meg életem szerelmét.
- Nem is tudom. - vontam meg a vállam, bár ő ezt úgysem láthatta.
- Naaa.- noszogatott.
- Majd még átgondolom. - mosolyodtam el.
Sophie! Azonnal gyere le, és hozd magaddal az ellenőrződet is!
- Ez meg mi volt?.- kérdezte megilletődve a vonal másik végéről barátnőm.
- John. Azt hiszem nagy bajban vagyok.- próbáltam elhessegetni ezt a gondolatot, de nem igen ment.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Meg fogja érteni. Sok szerencsét!
- Remélem, hogy így lesz. Majd hívlak. Szia.!
- Szia!.- majd letettem a telefont.
Remegve kutattam a táskámban, pár percembe telt, mire előkotortam az ellenőrzőmet. Nyugi Sophie, meg fogja érteni! Nem lesz semmi baj! Folyton csak ez járt a fejemben.
Apám a konyhában ült, szigorúan tekintett rám.
- Kérem!.- nyújtotta ki a kezét. Teljesen kiment a fejemből, hogy hétvégente mindig megnézi, hogy állok. És hát most nem valami jól.
Belelapozott, a szívem vadul vert.
- Ez micsoda?.- mutatta felém azt az oldalt, ahol az egyes volt. Nem tudtam semmit sem mondani. Tudtam, hogy végem van.
- Kérdeztem valamit!- tekintete most még a szigorúbbnál is szigorúbb volt.
- Nem tudtam tanulni.- szinte suttogtam.
- És mi akadályozott meg benne?
- Ezt most komolyan kérdezed? Főzök, mosok, takarítok, én rendezem a házat, és még a kishúgomat is én nevelem. Szerinted mikor lett volna időm tanulni, úgy még is?.- fakadtam ki, bár abban a pillanatban meg is bántam. Kezét ismét lendítette, de mivel már felkészültem, elhajoltam, így nem talált el.
- Már megint flegma vagy? Rendben kisasszony! 1 hónap szobafogság!.- ordított.- Már úgy voltam vele, hogy feloldom, de mivel nem készülsz az órákra, és nem viselkedsz jól, 1 hónapig sehova sem mehetsz.  Értve vagyok?.- kiabált, ahogy csak tudott.
Félve bólintottam. Elég rendesen megrémített. De úgy még is.....csak úgy kíváncsiságból érdekelne, hogy ő hányas tanuló lehetett? Nem hiszem, hogy mindig csak ötösöket kapott. De bezzeg tőlem elvárja....
- Most pedig takarodj vissza a szobádba.- futva indultam el. - Ezt ne hagyd itt.- dobta utánam az ellenőrzőmet.

Elgondolkodtam azon, amit Teena mondott nagyjából egy órával ezelőtt. Vajon tényleg érdemes lenne regisztrálnom egy társkereső oldalra? Egyáltalán nem az én műfajom ez. De végül is vesztenivalóm nincs. Gyorsan kézbe kaptam a laptopomat, kiakartam használni az időt, amíg Lily-ért nem kell mennem. Teena említette az oldal nevét is, így könnyen rákerestem. Regisztráltam, majd töltöttem fel magamról egy előnyösebb képet.

*Harry szemszöge*

- Biztos vagy benne, haver, hogy nem jössz?.- kérdezte tőlem Louis.
Válaszként csak bólintottam, nem igazán voltam jó kedvemben, amit észre is vehetett.
- Figyelj, ha szeretnéd, itt maradhatok veled, aztán kitalálunk valamit.- halványan elmosolyodott, és megveregette a vállamat.
- Nem, dehogy! Menj csak. Jól leszek egyedül is.- próbáltam rábeszélni.
- Oké, de nehogy valami hülyeséget csinálj!.- emelte fel a mutatóujját.
- Nem fogok, na de menj már, lemaradsz.- noszogattam a kocsi felé. Ugyan milyen hülyeséget tudnék csinálni? Ha arra gondolt, hogy felvágom az ereimet, vagy magamra gyújtom a házat, nem kell aggódnia. Ennyire azért még nem golyóztam be. Egyenlőre.....

Visszakövettem néhány embert, és az egyik lány adatlapján észrevettem egy hirdetést.....egy társkereső oldalról. Azt írta hozzá, hogy szerinte nagyon jó oldal, és hogy imád rajta lógni esténként. Kíváncsiságból rákattintottam. Vajon nekem is regisztrálnom kéne? De ha ezt megteszem, az emberek pillanatok alatt felismernek, és a másnapi újságba benne lesz, hogy Harry Styles egy társkereső oldalon hirdeti magát. És ez az, amit nagyon nem szeretnék. De...mi lenne, ha nem tennék fel magamról képet? Ez jó ötlet. Szaporán nyomkodtam a billentyűzetet, pillanatokon belül beregisztráltam Tom néven.


5. rész

*Harry szemszöge*

Csak keresgéltem-és keresgéltem, nagyjából 2 órán keresztül, mire valakin megakadt a szemem. Olyan természetesnek látszott, egy szerény, aranyos lánynak. Mindenki meg van bizonyosodva róla, hogy én vagyok a legnagyobb csajozógép a Földön, ami néha igaz is, de most lefagytam. A kezem ráragadt az egérre, és teljesen elbambultam. Abban a pillanatban csak Ő létezett. Belemerültem gyönyörű szemeibe, a szép hosszú hajába, és a mindent felülmúló, csodálatosan szép arcába. Egyszerűen leírhatatlan, amit akkor éreztem.
Percekig csak bámultam, amíg el nem jutott az agyamig, hogy valójában mit is csinálok. Úgy voltam vele, hogy ha írok neki, akkor nagy az esélye, hogy nem ír vissza, mivel nincs rólam kép, de ha viszont nem írok rá, akkor biztos voltam benne, hogy elkövetem életem legnagyobb hibáját. Tehát ráírtam.

*Sophie szemszöge*

Megkönnyebbülten nyitottam ki a bejárati ajtót, ugyanis végre meg volt az utolsó tanítási nap. Megkaptam az érettségimet, és végre csak a kishúgomnak élhetek.....munka mellett.

- Elmehetnél a postára, feladni ezeket a csekkeket.- mutatott a kezében lévő borítékokra John. Szuper. Épp hogy hazaesek, már rohanhatok is vissza, és még csak egy jó szót sem kapok. Ilyenkor az ember – gondolom – elvárja, hogy megdicsérjék, hogy „na, kislányom, ügyes voltál” de neki ilyet luxus lenne kiejtenie a száján.
- Rendben.- bólintok.
Kivettem a kezéből a csomagot, és gyalog indultam útnak, hogy így még több időm legyen beszélgetni Tom-mal.....igen, Tom-nak hívják. Nem is tudom, mit kezdenék ebben a percben az okostelefonom nélkül.
Na de visszatérve Tom-ra.....nagyon jó fej srác, legalábbis ahogy beszélgetünk, ezt vettem le. Totál megért, mellettem áll, és még akkor sem koptat le, ha már órák óta panaszkodom neki. Természetesen meséltem róla Teena-nak is, amit meg is bántam, mert most totál büszke magára, hogy miatta regisztráltam az oldalra, és ha ő nem szólt volna, akkor most Tom sem lenne. Végül is igaza van.

*Louis szemszöge*

Harry szobájába tartottam, ugyanis az elmúlt hónapban le sem szállt a telefonjáról. Koncert előtt, koncert után, vagy ha van egy kis szabadideje, mindig csak a telefont nyomja, ami egy kicsit aggaszt. Nem tudom, hogy mi lehet vele, de aggódom érte, és hiányzik.

- Bocs, csak érdekel, hogy mi van veled, ugyanis teljesen megfeledkeztél rólunk, rólam, és ez fáj. Nem tudom, hogy mi ennek az oka, de remélem, hogy egyszer elmondod, mert tudomásom szerint a legjobb barátok vagyunk.- emeltem fel a hangom, és az ajtót becsaptam magam mögött.

Pár perccel később kopogtattak, én pedig ajtót nyitottam. Nagy meglepetésemre Harry nézett velem szembe.
- Nocsak, le tudtad tenni a telefont? Haladás!.- nevettem fel gúnyosan.
- Beszélhetnénk?.- kérdezte, mintha meg sem hallotta volna, amit az előbb mondtam. Félreálltam, ő pedig besétált. - Figyelj, ne haragudj rám.- leült az ágyamra, de egy pillanatra sem nézett rám.
- Ne haragudjak? Harry, úgy látszik, hogy magad sem tudod, mit teszel velünk.....főként velem. Nem tudod elhinni, hogy mennyire aggódom érted.- törtem ki.
- Még egyszer mondom, ne haragudj. Ha meghallgatsz, mindent elmondok. - végre rám nézett.
Eszembe sem jutott volna elküldeni, ezért bólintottam. Tudtam, hogy ez hosszú történet lesz, ezért először lementünk a konyhába, vittünk fel chips-et, és üdítőt, aztán végre nekilátott mindent töviről hegyire elmesélni.


SZOMBATON HOZOM ISMÉT RENDSZERESEN A RÉSZEKET.  :))